BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Töretlenül veszik az új kocsikat Kínában

Emelkedett az új autók eladása Kínában októberben, immár az ötödik egymást követő hónapban, jelezve, hogy a gyenge évkezdet után stabil a növekedés a világ legnagyobb autópiacán.

A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) által pénteken közzétett adatok szerint éves összevetésben 2 százalékkal több személyautót, 2,7 millió kocsit értékesítettek októberben. Az év első tíz hónapjában 22,9 millió új jármű talált gazdára, éves összevetésben 4,1 százalékos volt a növekedés.

Forrás: AFP

A CAAM az év elején azt jósolta, hogy idén 5 százalékkal növekednek az eladások a tavalyi 13,7 százalék után.

A tavalyi kiemelkedő bővülés nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a pekingi kormány 2015 októberétől 2016 december végéig megfelezte, 10 százalékról 5 százalékra csökkentette a kis teljesítményű – az 1,6 liternél kisebb hengerűrtartalmú motorral felszerelt – gépkocsik adókedvezményét. Idén már 7,5 százalékos a forgalmi adó, 2018-ban pedig visszaemelik 10 százalékra.

Az utóbbi hónapokban viszonylag erős ütemben nőttek az autóeladások: szeptemberben 5,7 százalékkal, augusztusban 5,3 százalékkal, júliusban 6,2 százalékkal, júniusban pedig 4,5 százalékkal. Miközben a kínai gazdaság robusztus ütemben nőtt, erős maradt a kereslet a városi terepjárók iránt, és az autókereskedők jelentős kedvezményekkel kínálták termékeiket.

Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése októberben is jelentősen – 106,7 százalékkal 91 ezer darabra – emelkedett. Január-októberben éves szinten 45,4 százalékkal, 490 ezerre nőtt az ilyen típusú járművek eladása.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.