A cégeladások lelki akadályai – túl a gazdasági racionalitáson

Évekkel ezelőtt napvilágot láttak olyan publikációk, amelyek napjainkra jelentős mértékű cégeladási hullámot prognosztizáltak a kis- és középvállalati szektorban. Ennek okát a rendszerváltás környékén alapított cégek tulajdonos-cégvezetőinek nyugdíjkorhatárhoz érkezésében látták. Józan ésszel belegondolva ez az ok-okozati összefüggés kézenfekvőnek tűnik.

Amikor egy cég tulajdonosa belefárad a napi stresszbe, az embereivel, vevőivel, beszállítóival, hivatalokkal történő iszapbirkózásba, bizony egyre többször jut eszébe a kiszállás. Ennek a legmegnyugtatóbb módja a családon belüli utódlás. Ez azonban nagyon sok esetben nem járható út. Vagy azért, mert egyszerűen nincs utód, vagy azért, mert az ifjú vagy alkalmatlan, vagy egészen más elképzelései vannak a jövőjéről, esze ágában sincs átvenni a cég irányítását.

Az említett megfontolások valóban abba az irányba mutatnak, hogy a hazai vállalkozások kétharmadának már tulajdonost kellett volna váltania, de legalább a cégértékesítési piacon kellene lennie.

Ennek azonban nem sok nyomát látjuk. Vajon mi lehet ennek az oka?

A menedzsmenttudományok napjainkra eljutottak annak felismeréséig, hogy az alkalmazottak nem kezelhetők robotként. Érzéseik, érzelmeik, vágyaik, félelmeik vannak, amelyek bizonyos helyzetekben az elvárttól eltérő reakciókra sarkallhatják őket. A puszta pénzkeresésen kívül akár más motivációik is felszínre kerülhetnek.

Habár erről sokkal kevesebb szó esik, de talán nem okoz nagy meglepetést az a kijelentés, hogy nemcsak az alkalmazottak, de bizony a tulajdonos is ember. Az ő különböző problémákra adott válaszreakcióit sem mindig lehet gazdasági számítások alapján megjósolni.

Gyakran az ő döntéseiben is jelentős az érzelmek szerepe. A saját alkotásának, cégének eladása pedig kiemelten ilyen terület.

A saját vállalkozás létrehozása és éveken, évtizedeken át történő fenntartása, fejlesztése tűzön-vízen át olyan erős érzelmi kapcsolatot hoz létre az „alkotás” és az „alkotó” között, ami nagyon megnehezíti a tulajdonos-cégvezetőnek az esetleges exitet.

Már összefonódott a saját személyes múltja és jelene a munkájával, a munkahelyével. Egyszerűen azonosítja magát a vállalkozásával. Nem X. Y.-ként tekint magára, hanem a cég tulajdonosaként.

Ő nem egy ember, hanem A Főnök. Amint megválik ettől a pozíciótól, sérül az egója.

Mások példáján már egészen biztosan látta, és a saját esetében is joggal sejtheti, hogy a munkatársak, ismerősök felől érkező pozitív megnyilvánulások döntő többsége nem a személyének, hanem a pozíciójának szól. Az eddig alázatosan gazsuláló emberek már elfordítják a fejüket az utcán. A haverok egy része is elmaradozik. Gyakorlatilag A Főnökből egyszerű átlagemberré válik egy pillanat alatt. Ezzel szembesülni rendkívül kellemetlen érzés.

A következő megoldandó probléma, hogy mihez kezdjen a hirtelen nyakába szakadó szabadidővel és pénzzel, mihez kezdjen saját magával.

Ezekre a kérdésekre egyetlen tanácsadó cég sem segít megtalálni ügyfeleinek a megnyugtató válaszokat. Mindegyik a gazdasági matekra helyezi a hangsúlyt. A tartozik-követel oldalak rideg józanságára. A vételi oldalon ez rendben is van. Ott többnyire elhanyagolható az érzelmi motiváció.

A területen tevékenykedő szakértőknek érdemes erre is figyelniük. Megfelelő eredmény akkor érhető el, ha a tanácsadó egyszerre képes magas szinten megfelelni a jogi, pénzügyi és gazdasági elvárásoknak, otthonosan mozogni a világ cégpiacain, és komplex, érzékeny és emberközpontú szolgáltatást tud biztosítani.