BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Anilingyárat épít a BorsodChem

Olyan anilingyár építésébe fog a BorsodChem Zrt. Kazincbarcikán, amelynek működésével éppen saját anyacégétől, a kínai Wanhuától fog kevesebb alapanyagot vásárolni. A 142,2 millió eurós költségből 45 milliót fedez az állami támogatás.

Hatalmas, évi 200 ezer tonna kapacitású anilingyárat épít a BorsodChem Zrt. annak a 45 millió eurós támogatásnak a felhasználásával, amelyről a napokban mondta ki az Európai Bizottság, hogy összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal – jelezte a Világgazdaságnak Hegedűs István, a társaság pénzügyi igazgatója. Uniós jóváhagyásra azért volt szükség, mert a projekt értéke meghaladja a százmillió eurót, és a múlt év végén, amikor a döntés megszületett, 145,3 millió euró beruházási költséggel számoltak – ez jelenértéken 142,2 millió eurót tesz ki.

Olyan nagy összegről van szó, amelynek elköltése a vegyipari társaságnak csak akkor térülhet meg, ha a gyár megépítéséhez beruházási adókedvezményt kap.

Az állami beruházási támogatás egyébként azért áll összhangban az érintett uniós szabályokkal, mert az egységes piacon belüli verseny indokolatlan torzítása nélkül járul hozzá az észak-magyarországi térség fejlődéséhez, ráadásul csökkenteni fogja a környezeti kockázatokat. Hegedűs István ez utóbbi kapcsán kiemelte, hogy a vegyi áru szállításakor mindig számolni kell biztonsági kockázattal, tehát minél rövidebb utat kell megtennie a vegyi anyagnak, annál kisebb a kockázat. Márpedig az új gyár helyben lesz, barnamezős beruházásként létesül a BorsodChem kazincbarcikai telephelyén. Építése már megkezdődött, az átadása 2021-ben várható. Az új üzem indításával a társaság mintegy ötven új munkahelyet teremt.

Fotó: BorsodChem

A beruházást az indokolta, hogy a társaság egyre körülményesebben jut az anilinhez. A BorsodChem csehországi (ostravai) anilingyára évek óta teljes kapacitással termel, ám a termeléshez mind többre van szükség, ezért a gyártáshoz használt anilin 40 százalékát Kínából, az anyacégétől, a Wanhuától kénytelenek importálni – az új gyár termelése elsősorban ezt az importot váltja majd ki.

Az anilint az egyik fő termékünk, az MDI gyártásához használjuk. Az MDI-t a poliuretán műanyag alapanyagaként iparágak egész sora használja fel, így az építő- és a cipőipar vagy például a hűtőgépgyártás is

– mondta a pénzügyi vezető. A vállalaton belüli fontosságát mutatja, hogy a BorsodChem tavalyi, 1,7 milliárd eurós teljes árbevételéből 545 millió keletkezett az MDI eladásából, a terméket 95 százalékban külföldön értékesíti a cég.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

Az anilingyár nem Kazincbarcika közigazgatási határán belül fog megépülni, hanem Berente község közigazgatási területén, mégpedig az új ipari parkban – tájékoztatta a VG.hu-t Berente polgármestere, Roza László István.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.