BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Százötvenmillió tojással robbantott ki tejmentes háborút egy magyar vállalkozás

Élelmiszer-allergiás emberek életét könnyíti meg csak tojásfehérje felhasználásával készült termékcsaládjával egy szigetcsépi cég. A Capriovus Kft. Rögös túrójának akkora volt a sikere, hogy azóta tojásfehérje alapú tejjel, tejföllel és sajtkrémmel szélesedett a termékpalettája. Németh Balázs kutatás-fejlesztési igazgatója szerint a legnagyobb motivációt ugyanakkor mégis az jelenti, ha jobbá tehetik az intoleranciával élők mindennapjait.

Az ételintoleranciával rendelkezők száma évről évre növekszik. Magyarországon a lakosság 30 százalékánál fordulhat elő laktózintolerancia, vagyis a tejcukor – azaz laktóz – emésztésének zavara, miközben a tejfehérje-allergia is sokak számára jelent nehézséget a hétköznapokban és lemondást a táplálkozást illetően. Németh Csaba élelmiszermérnök, címzetes egyetemi tanár, a szigetcsépi Capriovus Kft. kutatás-fejlesztési igazgatója szerint ez azért van, mert az anyatejen kívül más tejjel aligha volt kapcsolata őseinknek. Éppen ezért soha nem látott kereslet alakult ki ebben a szegmensben a helyettesítő, tejmentes termékek iránt, a legnagyobb kereskedelmi láncok is ennek megfelelően alakították át a választékukat. Itt jön képbe a Capriovus is, melynek története a tojással kezdődött.

tejmentes forradalom, Capriovus
A szigetcsépi cég tejmentes forradalmát a tyúkok robbantották ki – mintegy 150 millió darab tojással / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

 

Tejmentes forradalom: a tyúkokat nem hatotta meg a Covid

A több mint három évtizedes múlttal rendelkező Pest vármegyei cég fő profilja ugyanis a tojásfeldolgozás:

  • a friss tojásoktól kezdve
  • a tojásleveseken,
  • tojásporokon,
  • fertőtlenített héjú tojásokon át
  • számos más tojásalapú készítményig látnak el

cukrászdákat, iskolákat, éttermeket és hoteleket.

Néhány éve, a koronavírus-járvány alatt ugyanakkor a felvevő piac beszűkülésével szembesültek, miután a vendéglátóiparban érdekelt legtöbb partnerük hosszabb időre bezárt. 

A tyúkokat viszont ez nem hatotta meg, az évi mintegy 150 millió darabos tojásmennyiséget továbbra is biztosították.

„Az egy hónapnyi leállás a mi esetünkben 30 százalékkal vetette vissza az árbevételünket. Ennek ellenére fel sem merült bennünk, hogy megadjuk magunkat a krízisnek, és mondjuk leépítésekbe kezdjünk” – emlékezett vissza a Covid első hónapjaira Németh. Kiemelte: egy cél lebegett a szemük előtt, a közel 150 millió darab tojás hasznosítása, mégpedig fenntartható módon.

Az Agrár- és Élelmiszer-tudományi Egyetemmel ezért intenzív kutatás-fejlesztésbe kezdtek, elsősorban a tojásfehérje hasznosításának további lehetőségeit tanulmányozva. A közös munka eredményeként született meg a csak tojásfehérje felhasználásával készült, a tejtermékkel szemben alternatívát jelentő Tojás Tudatosan-termékcsalád, a ToTu.

tejmentes forradalom, Capriovus
A szigetcsépi cég mindig is tojással, tojástermékekkel foglalkozott / Fotó: Capriovus Kft.

 

Bejött az újratervezés, megduplázódott az árbevételük

A Rögös túró volt az első, amellyel a szigetcsépi vállalat kilépett a piacra. Előbbi az állagát és konyhatechnológiáját tekintve tulajdonképpen egyenrangú a tejalapú túróval. A termék népszerűsége minden képzeletet felülmúlt, így azóta a tojásfehérje alapú tejjel, tejföllel és sajtkrémmel szélesedett a paletta.

„Mindig is tojással, tojástermékekkel foglalkoztunk, így ez egyfajta adottságnak is tekinthető, hogy minden esetben ezeket az élelmiszereket vesszük kiindulási alapnak. Az általunk már korábban gyártott tojásfehérjerúd-karika adta az inspirációt az első túró-, tejföl-, tejhelyettesítők elkészítéséhez” – magyarázta a Capriovus Kft. kutatás-fejlesztési igazgatója, aki arról is beszélt, hogy az újratervezés olyannyira bejött, hogy a pandémiát megelőző időszakhoz képest megduplázódott az árbevételük.

Azóta nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy szója, glutén és hozzáadott cukor nélkül, a konyhában gyorsan elkészíthető kész termékekkel rukkoljanak elő. Az első jelentős lépést pedig már meg is tették a Mentes Cukrászüzemmel való közös projektben, melynek eredményeként olyan új glutén-, tej- és hozzáadott cukormentes töltött „túrós” tésztagolyókat alkottak, amelyekkel az Inno d’Or – Év Innovációja 2024 versenyen az Élelmiszer kategóriában elnyerték az „Inno d’Or – Év Innovációja 2024” elismerést.

A legnagyobb motivációt számomra ugyanakkor az jelenti, amikor valaki azzal lép oda hozzám a különböző eseményeken vagy szakmai rendezvényeken, hogy a termékeinkkel jobbá tettük a mindennapjait, az életét

– jegyezte meg Németh Csaba.

tejmentes forradalom, Capriovus
A tojásfehérje egyik nagy előnye, hogy a növényi eredetű fehérjékkel ellentétben nincs benne zsír- és szénhidrát / Fotó: Capriovus Kft.

A szakember szerint a tojásfehérje másik nagy előnye, hogy a növényi eredetű fehérjékkel ellentétben nincs benne zsír- és szénhidrát, ezért nagyon hasznos a sportolók vagy a fogyni vágyók számára is. Kiemelte Kertész Ákos kézilabdázó visszatérését és a Vasas koronavírusból felépülő jégkorongcsapatát, amely megmutatta a ToTu-termékek rehabilitációban betöltött fontos szerepét. „A tojásfehérje jelentősen meggyorsítja a sportsérülések rehabilitációját, illetve segít ellensúlyozni az idősebb korosztályt érintő izomtömeg-veszteséget eredményező folyamatot is” – mondta Németh.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.