BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Stuttgart,,Germany,-,11-30-2022:,Person,Holding,Cellphone,With,Logo,Of

Áll a bál az Airbnb-nél, rejtett kamerás kukkolók lesik az intim pillanatokat

Szexuális ragadozók saját játszóterüknek tekintették nem is kevésszer az Airbnb-lakásokat – derült ki néhány amerikai bírósági esetből. Rejtett kamerás felvételeket készítettek a vendégek intim pillanatairól, amelyek aztán adott esetben az internetről kerültek elő, az Airbnb pedig ilyenkor nem fordult a bűnüldöző szervekhez.

Bár ritkán jut el a híre a nyilvánosságig, ám az Airbnb-lakásokban elhelyezett rejtett megfigyelőeszközök miatt több tízezer panasz érkezett a cég ügyfélszolgálatára az elmúlt évtizedben.

Airbnb ,Vacation,Rentals,On,Ormond,Beach,Florida
Az Airbnb nem tesz feljelentést a kukkolós ügyekben / Fotó: Shutterstock

Az Airbnb szerint nem kell a felhajtás

Csakhogy az Airbnb általában igyekszik gyorsan és bizalmasan rendezni a rejtett kamerás ügyeket. Most azonban egy olyan eset került az amerikai bíróság elé, amit a sértett nő azért indított, mert a nyaralásából kukkolós rémálom lett. Titkos felvételt készítettek ugyanis róla, amint vetkőzik a bérleményben, a képeket pedig egy szexuális ragadozó számítógépén találták meg, akit azzal vádolnak, hogy évekig kémkedett a gyanútlan bérlők után.

Egy korábbi bírósági ügyben az Airbnb egyik képviselője, aki tavaly év elején tanúként jelent meg a meghallgatáson, kénytelen volt betekintést nyújtani a vállalat rejtett kamerás ügyekkel kapcsolatos politikájába. Ő árulta el amúgy azt is, hogy több tízezer esetről van szó.

A tanúvallomásból kiderült, hogy amikor egy vendég rejtett kamerára tesz panaszt, a vállalat nem értesíti a bűnüldöző szerveket, még akkor sem, ha gyermekekről van szó.

Ehelyett rendszerint belső vizsgálatok keretében keresik meg a házigazdákat a panaszokkal kapcsolatban. Ez a gyakorlat ugyanakkor vörös posztó a bűnüldözési szakértők szemében, hiszen akadályozza a nyomozást, mivel időt ad a gyanúsítottaknak a bizonyítékok megsemmisítésére.

Az állami szabályozást is gátolja a cég

A CNN szerint az Airbnb nemcsak, hogy nem nyújt ügyfeleinek védelmet a rejtett kamerákkal szemben – miközben ezek állandó problémát jelentenek az iparágban –, hanem eközben tudatosan akadályozza a rövid távú bérleti piac állami szabályozását is az Egyesült Államokban, hogy elkerülhesse az ügyfelei biztonságáért és magánéletéért viselt felelősségvállalást.

A bűnüldöző szervek viszont eddig már több ezer képet találtak a rövid távú bérbeadással foglalkozó vendéglátóknál. A hálószobákban és fürdőszobákban elhelyezett rejtett kamerák a vendégeket a legintimebb pillanataikban, 

  • átöltözés, 
  • a gyermekeikkel való együttlét, 
  • sőt szex közben mutatják 

– tudta meg a CNN bírósági és rendőrségi feljegyzésekből, valamint közel két tucat olyan turistától, akik a lakásokban megfigyelőeszközöket találtak, vagy akiket a rendőrség értesített a róluk készült titkos felvételekről.

Az áldozatok arról vallanak, hogy úrrá lett rajtuk a rettegés, amikor megtudták, hogy privát pillanataik az internetre kerültek.

Ez nem a társadalombiztosítási számom vagy az e-mail-címem. Ez a meztelen testem

– mondta az egyik nő, akit titokban felvettek, amikor a férjével szexelt egy texasi nyaralóban.

Nyilatkozik az Airbnb 

Az Airbnb szóvivője az ügyben azt írta a csatornának, hogy

a rejtett kamerás panaszok ritkák, de ha mégis előfordulnak, megfelelő, gyors intézkedéseket teszünk, amelyek magukban foglalhatják a házigazdák és a házirend ellen vétők eltávolítását a bérbeadók listájáról.

A szóvivő hozzátette, hogy „az Airbnb biztonsági politikája élen jár az üdülőbérleti ágazatban, és kiterjed az amerikai házigazdák és vendégek háttérellenőrzésére is”.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.