BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Xpeng AeroHT: százmilliós dronokopter a látóhatáron

Még kész sincs, máris bombasiker az Xpeng AeroHT moduláris légi járműve, amelyből magas ára ellenére máris háromezer példányt tudnának eladni. A sorozatgyártás 2026-ban indul, az Xpeng egyelőre a partnerkeresőben van, de ígérik, hogy nem lesz csúszás az amúgy laza menetrendben.

Már a hivatalos, foglaló letételével járó előrendelések megindítását megelőzően több mint háromezer elektromos minirepülőre (Land Aircraft Carrier, LAC) érkezett vételi érdeklődés az Xpeng AeroHT-hez, az azonos nevű új generációs kínai autógyártó leányvállalatához. 

Xpeng AeroHT
A Xpeng moduláris élményrepülője százmillió forintba kerül / Fotó: Xpeng AeroHT

Hogy ebből mennyi realizálódik, az majd az idén megnyíló megrendelési lista hosszán mérhető le. Pedig a repülőgép és a hordozó jármű kombója nem olcsó mulatság, egyelőre 280 ezer dolláros (100 millió forint) irányárat írt ki rá az Xpeng. 

Partnert keres a gyártáshoz az Xpeng

A hatalmas érdeklődés egyelőre az ötletnek és nem a járműnek szól, hiszen az Xpeng AeroHT még csak keresi a megfelelő partnerét az évi tízezer darabos kapacitást megcélzó sorozatgyártáshoz, és a próbagyártás tervezett időpontja is jövő júliusban érkezik csak el. A sorozatgyártást 2026-ra tervezik. 

Egy fix időpont már van, a november 12-én kezdődő Zhuhai Air Show, a Zsuhaj kikötővárosában kétévente megrendezett légibemutató és repülőgépipari kereskedelmi kiállítás, amely a legnagyobb iparági seregszemle Kínában. 

Itt a sztárfellépők között tartják számon az Xpeng AeroHT repülő szerkezeteit. Vélhetően ekkor, az ámulatot és a lelkesedést pénzre váltva kezdik meg a konkrét rendelések felvételét. Addig is folyik a szervezőmunka, 

a cég már 70 bázisállomás kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést partnereivel

a repülőik üzemeltetésének, szervizelésének támogatására, de a cél egy komplett, nagy területet lefedő ökoszisztéma létrehozása lesz. A sofőr-pilóták képzését is megszervezik. A repüléshez a dróntechnológiát alkalmazzák, ami azt feltételezi, hogy vezetése egyszerűbb, mint a rivális járműveké, és nem kell majd hozzá nehezen és drágán megszerezhető pilótaengedély.

Repülő autó is szerepel a kínálatban

Magát a helyből felemelkedő és landoló  repülő alkalmatosságot egy háromtengelyes zárt furgon szállítja a platóján. A hordozó jármű egy Tesla Cybertruckhoz hasonlatos, minimalista dizájnnal megrajzolt, 5,5 méter hosszú EREV, azaz elektromos hajtású autó.

Négy-öt emberrel gond nélkül elrepül a dronokopter / Fotó: Xpeng AeroHT

Ennek a nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos rendszernek az akkumulátorait lemerülésük esetén egy beépített benzinmotorral hajtott generátor tölti fel, így egyhuzamban ezer kilométeres távot is meg tud tenni a jármű. Hogy maga a repülő szerkezet pontosan mire képes, azt egyelőre csak az Xpeng mérnökei tudhatják. 

A repülőt mindenesetre a fedélzeten is fel lehet tölteni, ami nem kis előny. Négy-öt ember szállítására méretezik, biztonságáról pedig egy automata ejtőernyőrendszer gondoskodik, azaz nem szabadesésben ér földet, ha meghibásodna.

A repülő autót két változatban kínálja majd az Xpeng AeroHT,

  • a moduláris mellett
  • egy szárnyakat növesztő típus is lesz.

Az elektromos hajtású, egykarosszériás, függőleges fel- és leszálló repülő autó változatot, a kínaiak a Las Vegasban idén januárban megrendezett CES (Consumer Electronics Show) kiállításon mutatták be, míg a moduláris repülő autót nem hozták át Amerikába

Szakértők szerint egyébként az Xpeng-projekt két lényeges ponton sérülhet, az egyiket a jogi szabályozás hiányában, a másikat a fizetőképes piac szűkösségében látják.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.