„Szilárd soha nem szeretett volna hőssé válni” – helyretette a Suhajdát támadó kommentelőket a hegymászószövetség elnöke

Kizsákmányolják Suhajda Szilárd történetét és halálát – emiatt szólalt meg a Magyar Hegy és Sportmászó Szövetség elnöke, Kandrács Ildikó az mhssz.hu oldalon. A szervezetet kilenc éve vezető elnök szerint ítélni és ítélkezni nem ildomos, főleg egy halott ember (akit még csak nem is ismerünk) kapcsán.

Kandrács írásában kiemelte: Szilárd élni akart, csak a maga módján. „Ebben segítette őt párja, Timi. Szépen, egészségesen, példaértékű kapcsolatban éltek.”

Kandrács szerint Suhajdának minden adottsága megvolt ahhoz, hogy a hegyek „bizalmát” kivívja magának. 

„Az alázat, a szerénység, a tisztelet, a szenvedélyes érzelmek, az erő, a képesség… minden adott volt. Igen, mert ezek kellenek ahhoz, hogy az ember eggyé válhasson a hegyekkel. A hegyek világa egy rendkívül magányos, rideg és zord világ. De mégis van egy olyan arca, amit csak az tudhat, aki köztük mozog, érzi a lélegzésüket, a létezésüket. Befogadó, meditatív, leírhatatlan, már-már euforikus.”

A szövetség elnöke szerint Suhajda Szilárd soha nem szeretett volna hős lenni, nem azért járta a hegyeket, nem azért ment el a „falig”. Egyszerűen rabul ejtették a hegyek, de azon belül is a Himalája vonulatának monumentális világa, ahol az ember egy másik dimenzióba érkezik, ahol átértékeljük az élet minden szösszenetét, ahol az ember önmagára talál, eggyé válva a természet minden gyönyörével és veszélyével.

„Viszont ilyen fokú médiafigyelem mellett nehéz, szemlátomást elkerülhetetlen, hogy ne akarja őt mindenki minősíteni.”

Ahogy fogalmazott, a hegyvilágnak megvan a maga identitása, nem véletlen, hogy a legtöbbet istenként tisztelik az ott élők. Sok impozáns hegyre ezért nem is léphet akárki emberfia. Amikor egy hónapot töltöttem a Garhwal-Himalája 6-7 ezres hegyei között, ott éreztem igazán, hogy milyen parányi lény az ember. Hiába uralunk mindent, amit csak akarunk, a hegyek között elidőzve ők uralnak minket, nem erőszakkal, pusztán a létezésükkel. Mi már rég nem leszünk, ők még mindig ott lesznek, és élnek túl bármilyen, ember által okozott katasztrófát.

Kivívják a tiszteletet és az alázatot. Már ha sikerül. A 14 nyolcezresnél ez a mai világban már egyre kevésbé mondható el, hiszen azoknál a pénzes, sikert hajhászó hódítóknál, akik egy csúcsfotó lájkjainak megszámlálása kedvéért (ezért semmi pénz nem drága) serpasereg kíséretében, oxigén használatával, tömegesen állnak sorban a csúcsrégióban, nem igazán beszélhetünk a hegyek iránti tiszteletről vagy alázatról. Nem mellesleg, hogy mit hagynak maguk után a hegyen és környezetükben.”

„A hírek szépen lassan, napról napra elhalványulnak, pár hónap múlva már senki nem fog írni és találgatni a történtekről, évek múlva pedig már a legtöbb idegennek csak egy fájdalmas emlék marad Szilárd elvesztése. Viszont a családtagoknak, a barátainak, az ismerősöknek egyáltalán nem mindegy, hogy Szilárd, egy igaz ember emléke a közhangulatban mit hagy maga után. Nyugodj békében a hegyed ölelésében!” – írta Kandrács Ildikó.