BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Már három éve engedély nélkül működött a felrobbant román autógáztöltő állomás

Egy politikus fiának résztulajdonában volt a felrobbant autógáztöltő állomás. Ketten meghaltak, közel havanan megsérültek a balesetben.

Több mint három éve visszavonta a tűzoltóság annak a romániai autógáztöltő állomásnak a működési engedélyét, amelynél halálos áldozatokat is követelő, több lakóházat lángra gyújtó és több mint 50 ember sérülését okozó robbanások történtek szombat este. A katasztrófavédelem vasárnapi közleménye szerint a 2011-ben kiadott engedélyt éppen azért vonták vissza, mert a 4000 literes tárolási kapacitással rendelkező létesítmény berendezéseit tűzveszélyesnek ítélték, nem voltak már megfelelő távolságra a villanyvezetékektől és más ingatlanoktól, és egy ellenőrzés során megállapították, hogy a tűzvédelmi előírásokat megsértve töltöttek át az LP-gázt egyik tartálykocsiból a másikba.

 

Alex Florenta, Románia legfőbb ügyésze szerint az ügyben indult bűnvádi eljárás során az már kiderült, hogy a szombat esti első robbanás is hasonló okok miatt következett be: szabálytalan áttöltési manővert végeztek két tartálykocsi között, amikor a vezeték közelébe került nyílt láng pusztító erejű robbanást okozott, több ember súlyos sérülését idézve elő.

A nagyobb pusztítást és a legtöbb sérülést a nem sokkal később bekövetkezett második robbanás okozta, amikor már a nagy erőkkel helyszínre vonuló tűzoltók azt próbálták megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a szomszédos házakra. A hatóságok vasárnapi közlése szerint a robbanások nyomán 58 ember sérült meg, közülük 43 belügyi alkalmazott, többnyire tűzoltó.

A tragédia áldozatainak száma vasárnap kettőre emelkedett, miután egy teste 95 százalékán égési sérüléseket szenvedett nő meghalt. Az első, szombati halálos áldozat az ő férje volt, aki nem égési sérülések miatt, hanem a felesége állapota láttán bekövetkezett szívroham következtében vesztette életét.

Miután szombat éjszaka Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette, hogy Románia nem rendelkezik elegendő, jól felszerelt kórházi hellyel a súlyos égési sérültek ellátására, és nemzetközi segítséget kért, vasárnap elkezdődött a súlyos, de szállítható állapotban lévő sérültek átszállítása belgiumi, olaszországi, németországi és ausztriai kórházakba. Három civil áldozat azonban továbbra is válságos állapotban van, ezért őket nem lehet külföldi kórházba szállítani.

A Bukaresttől 25 kilométernyire lévő Crevedián 8 ház teljesen kiégett, a lángok 11 másikat részlegesen megrongáltak. Az ott lakók számára szükségszállást biztosított a Dambovita megyei prefektusi hivatal, a tűz 700 méteres körzetéből evakuált több ezer ember többsége azonban visszatérhetett otthonába. 

Catalin Predoiu belügyminiszter szerint a tűzoltók hősies, önfeláldozó közbelépésének köszönhető, hogy nem történt még nagyobb katasztrófa. Ők akadályozták meg ugyanis, hogy a töltőállomáson lévő mindhárom tartálykocsi egyszerre robbanjon fel. A tárcavezető szerint a mentést szabályszerűen szervezték meg, és ha az oltáshoz nem használtak volna robotokat, sokkal több tűzoltó szenvedett volna súlyos vagy végzetes sérülést.

A román média úgy tudja, hogy a balesetet okozó üzemanyagtöltő állomás tulajdonosa a dél-romániai Caracal város szociáldemokrata polgármesterének fia. Az elöljáró vasárnap bejelentette, hogy felfüggeszti párttagságát. A crevediai robbanás ügyében a korrupcióellenes ügyészség (DNA) is nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.