A nőstény békák nem párosodnak minden érdeklődő hímmel – fedezték fel német kutatók. Megtalálták a módját a kéretlen közeledés elhárításának: halottnak tettetik magukat. A felfedezésről a Royas Society Open Science című szaklapban számoltak be.
Az egész kontinensen elterjedt közönséges európai békáknál figyelték meg az úgynevezett „tónusos immobilitást”, amely feltételezhetően az evolúciójuk során alakult ki, hogy túléljék az intenzív és potenciálisan veszélyes párzási időszakot – magyarázta az ABC Newsnak Carolin Deitrich, a berlini Természettudományi Múzeum viselkedésökológusa, a kutatás vezetője.
A békák párzási időszaka ugyan rövid, de igen viharos a tavasz elején, a hímek szabályosan harcolnak a nőstényekért, amelyeket ráadásul zaklatással, kényszerítéssel és megfélemlítéssel próbálnak párzásra bírni a tanulmány szerint.
A káoszban a nőstények könnyen „párzólabdába” kerülhetnek, amikor több hím kapaszkodik rájuk, és ettől elpusztulhatnak.
Deitrich eredetileg azért kezdte a kutatást, hogy kiderítse: a hímek kimondottan nagyobb testű nőstényeket választanak-e, mert az utóbbiak általában több petét raknak, így több utódot is biztosítanak. Kiderült, hogy a hímeket nem érdekli a méret, minden egyes nősténnyel párosodni akarnak.
A kutatók azt is észrevették, hogy a nőstények többféle hárító viselkedést is kifejlesztettek, ami meglepő, éppen a párzási időszak rövidsége miatt. Az egyik ilyen hárítási mód, hogy a nőstények kifacsarodva próbálnak kiszabadulni a hímek szorításából – ami általában a kisebb méretűek esetében sikeres módszer –, de azt az átverési trükköt is bevetik, hogy olyan hangot adnak ki, amelyik frekvenciájában és struktúrában is ahhoz hasonló, mint a párosodni akaró hímek „éneke”.
A kutatókat azonban a leginkább a „legelképesztőbb” viselkedési forma, tónusos immobilitás, vagyis halottnak tettetés lepte meg, ismerte el Deitrich. A nőstény békák egyenesen kinyújtják a karjukat és a lábukat oly módon, ami a hullamerevséghez hasonlónak tűnhet.
A kutató emlékeztetett, hogy a nőstény európai közönséges békáknak nincs sok lehetőségük az állóképességük növelésére, mivel szezononként csak egyszer szaporodnak, és valószínűleg ez vezetett a kerülő viselkedés evolúciójához. Nagyon kevés irodalmi adat támasztja alá, hogy más gerinces fajok is színlelnék a halálukat a párzás elkerülésére.
Bár a jelenséget korábban megfigyelték már kétéltűeknél, pókoknál és szitakötőknél is, de náluk a cél általában az, hogy elkerüljék, hogy egy ragadozó észrevegye őket.
Ha a hímek agresszivitása nem lenne elég, a kétéltűeket, így a békákat is jobban veszélyezteti a klímaváltozás, mint bármely más gerincest: a több mint nyolcezer fajuk 40 százaléka tartozik ebbe a kategóriába, ami nagyobb arány, mint az emlősök, hüllők és madarak esetében.
A mezőgazdasági termelés, a fa- és növénykitermelés, valamint az infrastruktúra fejlesztése miatti folyamatosan csökken a veszélyeztetett kétéltűfajok mintegy 93 százalékának élőhelye. A Nature című folyóirat október elején közölt cikke szerint 2004 és 2022 között a klímaváltozás következtében a kétéltű fajok 39 százaléka került közelebb a kihaláshoz, míg két évtizeddel korábban ez még csak 1 százalékukra volt igaz.
1980 óta legalább 37-féle kétéltű tűnt el a Földről, legutóbb két békafaj, a Costa Ricán és Panamában élő a Chiriqui harlekin béka (Atelopus chiriquiensis) és az ausztráliai éles orrú béka (Taudactylus acutirostris).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.