BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Működő robotpáncélt alkotott meg egy japán startup: hárommillió dollárért bárki vehet magának egyet – videó

Az Archax névre keresztelt robotpáncél 4,5 méter magas és 3,5 tonnát nyom. A gépet egy pilóta képes irányítani. A teljesen zárt robotpáncél belseje tele van monitorokkal, amelyeken keresztül a kezelője mindent láthat maga körül. A gépet a jövőben a katasztrófavédelem területén, illetve az űriparban szeretnék használni.

Valódi, működő robotpáncélt alkotott egy japán startup. A szerkezet megalkotásában az 1979-es Mobile Suit Gundam című anime ihlette meg a cég vezetőit.

Fotó: Reuters

A robotpáncélt a Tsubame Industries nevű startup alkotta meg. 

Egy 4,5 méter magas robotról van szó, amelyet a vállalkozás hárommillió dolláros áron kínál az érdeklődőknek 

írta meg a Reuters. A gépet a repülő dinoszaurusz, az archaeopteryx után Archax névre keresztelték az alkotók. A robotban egy emberi pilóta fér el. A belső tér teljesen zárt, viszont monitorokkal van teleépítve, amelyek az Archax külső felületére szerelt kamerák képeit közvetítik. A pilóta így teljes képet kaphat a környezetéről, miközben a robot karjait két joystickkal irányíthatja.

A robot 3,5 tonnát nyom, és akár 10 kilométer per órás sebességgel is képes haladni. Az Archax két üzemmódra képes, az álló és a járó működésre. A gépet október elején mutatták be a Japan Mobility Show-n.

A bemutatón a cég 25 éves vezérigazgatója, Ryo Yoshida elmondta, hogy az Archax ötlete abból fakadt, hogy Japánban rendkívül népszerűek az animációs filmek, a videójátékok, a robotok és az autók.

Szerettem volna ezeket egy termékbe tömöríteni. Japánban az emberek, különösen az én korosztályom, odavannak ezekért a dolgokért, így biztos vagyok benne, hogy sokan hajlandók költeni arra, hogy egy saját Gundam-robotjuk legyen

– magyarázta a termék mögötti elképzelést Yoshida.

A fiatal cégvezető arról is beszélt, hogy kezdetben öt darab Archaxot gyártanak le és értékesítenek. Ezekkel a gépekkel az igazi robotrajongókat célozzák meg, a befolyt összegből pedig a következő szintre lépnek. Yoshida elmondta: abban bízik, hogy az Archax hamarosan felhasználható lesz a katasztrófavédelem területén, illetve az űriparban is.

Yoshida fejében már fiatalon megfogalmazódott az Archax ötlete. Kezdetben a nagyapja vasművében dolgozott, ahol megtanult kovácsolni és hegeszteni. Később megalapította saját cégét, ahol elektromos kézprotézisek gyártásával foglalkozott. A fiatal feltaláló szerint az Archax lehetőséget ad arra, hogy Japán ismét az élen járhasson az innováció területén.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.