BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem az űrhajósjelölt, a színész vagy a generációkutató, hanem egy nyugdíjas a Balaton-átúszás sztárja

Napos, gyengén szeles idő, vagyis teljesen sima, 26-27 fokos víz fogadta a 42. Lidl Balaton-átúszás résztvevőit vasárnap kora reggel Révfülöpön. A próbatételen ismét rajthoz áll az a 70 éves budakeszi nyugdíjas, Gurbán Béla, aki 1979 óta egyetlen Balaton-átúszást sem hagyott ki, és 42. alkalommal teljesítheti az 5,2 kilométert.

Vasárnap reggel elkezdődött a 42. Lidl Balaton-átúszás. A szervezők arról tájékoztattak, hogy az első indulók – köztük a junior úszóválogatott tagjai – pontban hét órakor rajtoltak Révfülöpről, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. Az eseményt az eredeti tervek szerint szombaton rendezték volna, de a bizonytalan időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani. Vasárnap csaknem ideális körülmények várták az indulókat, rajtolni 12 óráig lehet, a szervezők 11,5 ezer nevezőt várnak. 

Balaton-átúszás
Balaton-átúszás: a szervezők 11 ,5 ezer nevezőt várnak az idén / Fotó: Vasvári Tamás

Napos, gyengén szeles idő – ahogy a balatoni hajósok mondják – „kivasalt”, vagyis teljesen sima víz fogadta a 42. Lidl Balaton-átúszás résztvevőit vasárnap kora reggel Révfülöpön. 

A Balaton vize 26-27 fokos, és később sem várható jelentős szélerősödés.

A legelső indulókat hét órakor engedték a vízbe, hogy a mintegy 150 vitorláshajó segítségével kialakított úszófolyosón a Balaton déli partja felé vegyék az irányt. Aki elfárad, megkapaszkodhat, vagy akár ki is mászhat, és megpihenhet a vitorlásokon. 

Negyed nyolckor a Balaton-áthúzás első indulói is elrajtoltak, ők SUP-n evezve küzdik le az 5,2 kilométeres távot, míg a féltávú (2,6 kilométer) úszás résztvevői 8 órától startoltak a déli partról, a cél számukra is a boglári Platán strand. 

Rajtolni minden távon 12 óráig lehet, a szervezők több mint 1100 hazai településről és 51 országból összesen 11 450 előnevezőt várnak a három erőpróbára.

Bár korábban betelt a 12 500 fős létszámlimit, ám az egynapos halasztás miatt néhány százan lemondták a részvételt.

A mintegy 150 vitorlás mellett három kórházhajó, motorcsónakok, valamint orvosok, egészségügyi szakemberek, vízimentők, vízirendőrök és több száz szervező garantálja a résztvevők biztonságát. A szigorú óvintézkedéseknek is köszönhető, hogy a nyár legnagyobb szabadidős sporteseményének 1979 óta íródó történetében még soha nem történt komolyabb baleset.

A szabadidő-sportolók átlagos úszóideje 2 óra 50 perc. Az igazolt versenyzők más szintet képviselnek: a férfiak rekordját 2020 óta Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes úszó tartja 57 perces eredménnyel. A legjobb női időt 2016-ban úszta Risztov Éva. London olimpiai bajnoka 60 perc és 58 másodperc alatt teljesítette a Révfülöp és Balatonboglár közötti távot. 

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, ismert emberek is vannak a nevezők között. Például 

  • Kapu Tibor, a Hunor Programban kiválasztott űrhajósjelölt, 
  • Steigervald Krisztián generációkutató, 
  • Kozáry Ferenc és Járai Máté színművészek, de természetesen 
  • ismét rajthoz áll az a 70 éves budakeszi nyugdíjas, Gurbán Béla, aki 1979 óta egyetlen Balaton-átúszást sem hagyott ki, és 42. alkalommal teljesítheti az 5,2 kilométert. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.