BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fejlődő magyar élelmiszeripart láthatta a Coop Rally mezőnye (X)

Idén öt kelet-magyarországi vármegyében járt a Coop Rally, amelynek mezőnye a két nap alatt hat élelmiszeripari gyártó céget és két Coop-tagvállalatot látogatott meg. A Rally újfent eleget tett eredeti célkitűzésének, a minőségi, magyar élelmiszer-előállítás és termékek népszerűsítésének.

Közel háromszázan vettek részt az idei, immár 18. alkalommal megrendezett Coop Rallyn a hazai élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató és médiacégek képviseletében. A résztvevők együttesen a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2200 milliárd forintot kitevő termékértékesítést, és a COOP Csoporttal együtt több mint 30 ezer munkavállalót képviselnek. A szakmai program alkalmával öt kelet-magyarországi vármegyében (Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves) látogattak meg meg hat meghatározó élelmiszeripari gyártó- és forgalmazó céget, valamint két COOP-tagvállalatot, ahol bemutatták az elmúlt időszak fejlesztéseit, illetve beszéltek terveikről.

Fotó: COOP

Utóbbiakból van bőven, ezek megvalósítását segíti, hogy a kormány támogatja az élelmiszeripar fejlesztését. Mint dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy 

a kormány rendkívül fontos feladata a magyar élelmiszerek arányát növelése, amiben a Coop az élen jár, hiszen az üzleteikben több mint 80 százalékot tesznek ki a hazai élelmiszerek, a saját márkás termékeiknek pedig több mint 90 százaléka hazai gyártóknál készül. Abban is egy a céljuk a Coop-pal, hogy a legkisebb településeken is jó minőségű magyar élelmiszert vásárolhassanak az emberek 

– tette hozzá.

Pekó László, a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke egyebek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a Rally mezőnye által meglátogatott hat élelmiszergyártó üzemben világszínvonalon termelnek, a tőlük beszerzett, Coop-boltokban forgalmazott termékeknek garantált a minősége. Külön öröm, hogy idei Coop Rally-n a mezőny két, 2000 fő alatti kistelepülésre is ellátogatott, ahol bebizonyosodott, hogy ilyen lélekszámú településeken is színvonalas üzlet működtethető.

Fotó: COOP

Univer: ikonikus termékek szülőhelye

Az idei Coop Rally első állomása a kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt. hetényegyházi telephelyén volt, amely a minden konyhában ismerős Piros Arany, Erős Pista, Haragos Pista, Univer Gulyáskrém, Édes Anna, valamint a hagymakrémek gyártója. A vállalat meghatározó tagja az 1948-ban alapított, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő Univer Cégcsoportnak, amely a hazai élelmiszeripar és -kereskedelem kiemelkedő szereplőjeként mintegy 1300 ember számára biztosít megélhetést.

Fotó: COOP

Az Univer életében több fontos mérföldkő is volt, amelyek közül kiemelkedik, hogy 1967-ben megkezdték a Piros Arany gyártását Hetényegyházán, 1975-ben elsőként hozott forgalomba konyhakész majonézt Magyarországon, 1988-ban megkezdte együttműködését kezdete a McDonald’s hálózattal. A társaság 1980 és 1990 közötti időszaka az a modernizáció és az akvizíciók jegyében telt, ekkor dobták a piacra az ikonikus Erős Pistát, valamint az Univer Mustárt és Ketchupot. Meghatározó lépés volt, hogy az Univer 2003-ban többségi tulajdont szerzett, később pedig felvásárolta a Kecskeméti Konzervgyárat. A fejlesztések pedig azóta is folyamatosan zajlanak, 2014-2017 között két ütemben – 3,5 , illetve 4,3 milliárd forintos beruházással – megvalósult a Szolnoki úti telephely rekonstrukciója, melynek eredményeként 25 ezerről 140 ezer tonnára nőtt az éves nyers paradicsom feldolgozó kapacitás. Tavaly készült el a közel 8 milliárd forint értékű, három telephelyet érintő kapacitásbővítő beruházás, amely legnagyobb eleme, a Kecskemét-Hetényegyházán épült új gyár, amellyel már a korábbi több mint duplájának megfelelő, 12-15 ezer tonna magyaros ételízesítőt képesek gyártani.

Márka: félévszázados tradícióra épülő újítások

Második állomásaként a Márka Üdítőgyártó Kft. felsőlajosi üzemét látogatta meg a mezőny. Az egyik legrégebbi magyar üdítőként a Márka jól ismert a hazai fogyasztók előtt, de azt talán kevesen tudják, hogy valódi hazai találmány. Az első üdítőital 1973-ban, szőlő ízben készült el, hazai gyümölcsalapanyagokból, dr. Kállay Miklós és Sárkány Péter feltalálók receptúrája alapján. Az elmúlt ötven évben rengeteg változás történt – a Márka életében és a fogyasztói szokásokban is, amelyek közül meghatározó volt, hogy 2007-ben a Márka üdítők forgalmazása egy családi vállalkozás keretein belül folytatódott, Pécskövi Gábor és Tibor irányításával.

Fotó: COOP

Az általuk megálmodott stratégia eredményeként a Márka termékválasztéka mára közel 80 terméket foglal magában, beleértve a szénsavas üdítőket, gyümölcsitalokat, ízesített vizeket és jeges teákat. A Márka felsőlajosi üzemében palackozzák az Adrenalin és Kobra energiaitalokat, valamint a Gyöngy üdítőitalokat is.

Az utóbbi évek fejlődése különöse impozáns: 2017-ben még 30 millió palack Márka üdítő készült, 2023-ban pedig már 154 millióra emelkedett, ami több fejlesztési szakasz eredménye. A legmodernebb technológiával termelnek egy 3 hektáros területen Felsőlajoson, a gyártáshoz szükséges vizet két ásványvízkútból nyerik, amelyek percenként 2500 liter ásványvizet biztosítanak. A cég a negyedik fejlesztési szakasz lezárásaként szimbolikusan a Coop Rally mezőnye előtt avatta legújabb, alumínium dobozos gépsorát, amellyel évente már 290 millió palack előállítására képesek, három PET palackos és egy alumínium dobozos csúcstechnológiájú gyártósoron. Fejlesztették háttértechnológiájukat, illetve bővítették raktárkapacitásukat is, amelyek eredményeként további növekedést várnak a hazai és az exportpiacokon egyaránt. Sőt, két éven belül tervezik az ötödik gyártósor beszerzését is, ami új technológiákat és termékkategóriákat hoz magával.

HUNOR COOP: fejlesztések minden szinten

Felsőlajos után Fábiánsebestyén volt a következő állomás, ahol a szervezők Csongrád-Csanád vármegye egyik meghatározó kereskedelmi vállalkozása, a HUNOR COOP Zrt. fábiánsebestyéni szupermarket üzletét mutatták be. A társaság jogelődje egy szentesi földműves szövetkezet volt, 180 taggal és 1 üzlettel, majd 1977-ben több Áfész egyesülésével lépett szintet. Az 1990-es évek elején jött az átalakulás, amelynek első lépése a Coop beszerzési társulások létrehozása volt, és 1995-ben a Szentes és Vidéke Áfész egyike volt annak a 177 szövetkezetnek, amely csatlakozott a Coop Üzletlánchoz. Az Áfész 2003-ban alapította a Hunor Coop Részvénytársaságot, amely a kis- és nagykereskedelmi tevékenységet, valamint a felvásárlási és sütőüzemi üzletágat vitte tovább. Jelenleg a HUNOR COOP Zrt. Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyében 27 településen 35 üzletet működtet. Az elmúlt 20 esztendőben a társaság meghétszerezte az árbevételét, és ma már több mint 500 főt foglalkoztat.

Fotó: COOP

A HUNOR COOP hálózata 11 Szuper, 21 Coop és 3 Mini Coop kategóriájú üzletből áll, amelyeket folyamatosan fejlesztenek: az elmúlt tíz évben 7 milliárd forintot költöttek korszerűsítésre azzal a céllal, hogy a növekvő vásárlói igényeket kielégítő üzleteket hozzanak létre. A Magyar Falu Program keretében is végrehajtott beruházások az energetikai fejlesztést, napelem rendszerek telepítését, a hűtött és hűtetlen berendezések modernizálását célozták meg. Ennek eredményeként például a fábiánsebestyéni Szuper üzlet szinte önellátó energiából. A HUNOR COOP szerves része a szentesi közéletnek, házigazdája az idén már 23. alkalommal megrendezett Szentesi Lecsófesztiválnak, ami az ország tíz legnagyobb gasztrofesztiváljának egyike.

Nádudvari: joghurtpiaci innovációk

Az első nap utolsó állomása a Nádudvari Élelmiszer Kft.-nél, a NAGISZ-csoport tagjánál volt. A száz százalékban magyar tulajdonban lévő élelmiszergyártó vállalat tevékenysége a NAGISZ több mint 70 éves múltra visszatekintő mezőgazdasági integrációjára épül. A nádudvari élelmiszergyártó tevékenysége egyedülállóan összetett a magyar piacon, hiszen három fő üzletágban van jelen: a tejtermékek, a húskészítmények és mirelit áruk piacán, ráadásul mindháromban meghatározó szereplőjeként. A cég nettó árbevétele 2023-ban megközelítette a 20,6 milliárd forintot, amely 23 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 16,7 milliárdot.

Fotó: COOP

A tej üzletágon belül a túró a meghatározó termék, és annak ellenére sikerült megőrizni a pozícióikat, hogy a teljes piacon nagyjából a tizedével visszaesett az értékesítés. A Nádudvari célja az, hogy az importtermékek által uralt joghurtpiacon is meghatározó magyar szereplővé váljon: az elmúlt évben a natúr joghurtok piacán tovább erősítette pozícióját, ahogyan a másfél éve bevezetett réteges joghurtok is egyre több vásárló kosarába kerülnek. Az elmúlt év felében a vállalat megjelent a klasszikus gyümölcsjoghurtok piacán is.

Húsüzemi termékeik közül rendkívül népszerű a Nádudvari májas, a debreceni és a grillkolbász, míg a panírüzemben a rántott húsok és sajtok mellett különleges vegán panírozott zöldségek is szerepelnek a szortimentben. A húsüzemben a hagyomány és az innováció jól kiegészítik egymást, és mintha a Coop Rally szervezőivel is összebeszéltek volna, hiszen az új termékek közül az Univerrel közösen fejlesztett Nádudvari Erős Pistás májas idén jelent meg a boltokban – amikor mindkét cég a rally állomásai között szerepelt.

UNIÓ COOP: minőségi kínálat a kistelepüléseken is

A rally második napjának első állomása a Kisgyőrben volt. A 127 köztéri alkotás után „faragott falu” címmel is illetett, Miskolctól csupán 16 kilométerre, csodálatos természeti környezetben fekvő zsákfalu hét évvel ezelőtt gazdagodott egy zöldmezős beruházással épült Coop-üzlettel. Az azóta felújított üzlet ékes bizonyíték arra, hogy egy kistelepülésen is lehet a kor elvárásainak megfelelő „nagyvárosi színvonalon” kiszolgálni az ott lakókat. A felújítás óta a teljes forgalom 16 százalékkal emelkedett, az üzlet 3900 cikkelemes árukínálatában megtalálható minden fontos termékkategória, beleértve a diabetikus, glutén- és laktózmentes termékek kínálatát is.

Fotó: COOP

Az UNIÓ COOP Zrt. tavalyi nettó árbevétele 51,7 milliárd forint volt, dolgozóik száma pedig meghaladja az 1800 főt. Kiskereskedelmi üzlethálózatukkal három megyében vannak jelen: Borsod- Abaúj-Zemplén vármegyében 98, Nógrádban 22, illetve Hevesben 4 üzletük működik. AZ UNIÓ COOP több mint 137 ezer törzsvásárlója adja a cég üzletei forgalmának 54 százalékát. E vásárlók kosárértéke pedig 37,6 százalékkal magasabb, mint a vállalati átlag. A UNIÓ COOP három üzemében gyártják a kedvelt Nógrádi ropogós sóspálcikát, amelyből 2023-ban 12,6 millió tasakot értékesítettek és amelyből az új Erős Pistás ropi ugyancsak a Coop Rally időszaka alatt jelent meg a boltokban.

Borsodi: szem előtt a fenntarthatóság

A következő állomás a Borsodi Sörgyár Kft. bőcsi üzeme volt, ami nem először volt a Coop Rally állomása, ami azt is jelzi, hogy a Cooppal való kapcsolata hosszú évtizedekre, egészen az ÁFÉSZ-ek idejéig nyúlik vissza, és az üzletláncnak nagy szerepe van abban, hogy a Borsodi termékei és az általa forgalmazott márkák az ország legtávolabbi pontján is elérhetőek legyenek. Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezető és kereskedelmi igazgatója kiemelte, hogy a rally legutóbbi, 2015-ös látogatása óta a bőcsi gyárban folytatták azt az utat, amit a kezdetek óta a folyamatos fenntartható fejlődés és fejlesztés jellemez, így azóta is számos új terméket vezettek be a hazai piacra, köztük alkoholmentes italokat. Az idén 51 éves Borsodira egyébként is jellemző, hogy bizonyos termékkategóriákban úttörő volt a magyar piacon: az első alkoholmentes sör, a Borsodi Póló, vagy az egyik első ízesített sört, a 

Fotó: COOP

Borsodi Friss bevezetése is a nevükhöz fűződik.

A kapacitásnövelő beruházásaik, az új főzőház építése is a fenntarthatóság szellemében valósult meg, és új szennyvíztisztítójukat is úgy építették meg 2005-ben, hogy a bioenergia felhasználása is lehetővé váljon a sörgyártásban. Hat éve kezdtek egy 12 millió eurós kapacitásbővítésbe és technológiafejlesztésbe, majd 2021-ben átadásra került az új 3300 négyzetméteres logisztikai csarnok, tavaly pedig működésbe lépett a bőcsi telephelyen egy 497 kW teljesítményű napelemes kiserőmű.

Ostoros Pincészet: magas minőség minden kategóriában

Tekintve, hogy mégiscsak egy rallyról van szó, a szervezőket nyilván nem a klasszikus „sörre bor, mindenkor” mondás vezette az útiterv összeállításakor, de a Borsodi Sörgyár után az Egri borvidékre, az Ostoros Családi Pincészetet látogatta meg a mezőny. Magyarország egyik legelismertebb és legrégebbi borászata az egri borvidék szívében, Ostoros községben található, és jó példája annak, hogyan érdemes a hagyományos borászati technikákat a modern innovációkkal ötvözni. A pincészet fő termékvonala az Ostoros márka, amely borai jó ár-érték arányukkal és kiváló minőségükkel a hétköznapok borfogyasztási élményét kívánja megújítani. A kis tételszámban, dűlőszelektált szőlőkből készülő Soltész borcsalád pedig olyan válogatott tételeket tartalmaz, melyek a legmagasabb minőséget és exkluzivitást képviselik.

Fotó: COOP

A pincészet növekedése töretlen, 2023-ban közel 8 millió palack bort értékesített, és 1200 hektár területről dolgozott fel szőlőt. Az exportpiac is folyamatosan bővül, boraik megtalálhatók a környező országok mellett Japánban, Kínában, Svédországban, Görögországban és Angliában is. Törekvéseiket hazai a fogyasztók is értékelik: az elmúlt két évben az Ostoros Családi Pincészet hazai piaci részesedése növekedett a legnagyobb mértékben az ágazatban.

Detki Keksz: naprakészen a fogyasztói trendekből

A Coop Rally befutója a Detki Keksz Kft.-nél volt Halmajugrán. A több mint négy évtizede a hazai édesipar meghatározó szereplőjeként működő cég ügyvezető igazgatója, Koósa Péter elmondta, hogy 83 alkalmazottat foglalkoztatnak, tavaly 10,34 milliárd forint árbevételt értek el 12 ezer tonna termék értékesítésével. Magyarország legnagyobb hazai tulajdonban lévő kekszgyártójának termékportfóliója az édestől a sóson át a hozzáadott cukor nélküli termékekig minden fogyasztói igény kielégítésére alkalmas. A fogyasztók számára a megbízható minőségen kívül az elérhető árakat is tudják biztosítani, így nem véletlen, hogy a „Detki” sokak számára fogalommá vált, és korosztálytól függetlenül szívesen választják termékeiket.

Fotó: COOP

Utóbbiak közül mindenki számára ismert lehet a Mese keksz, a Tere-Fere, vagy az itthon generációk óta alapélelmiszernek számító háztartási keksz. A társaság célja, hogy a fogyasztók különleges igényeit, a mai táplálkozási trendeknek megfelelő termékekkel magas minőségben és elérhető áron legyenek képesek kielégíteni, a „Detki” pedig Magyarország legkedveltebb, első számú hazai keksz márkájává váljon. Portfóliójuk ezért folyamatosan bővül, legújabb, termékcsaládjuk, a Vitál már sós és édes ízekben is elérhető azok számára, akik nem fogyasztanak hozzáadott cukorral készült termékeket. Az új termékek fejlesztése technológiai innovációt is hozott: 2015-től beléptek a sós termékek piacára is, ahol bevezették a KexChips – oven baked gluténmentes termékcsaládot, amelynél a chips megelőzve a kor technológiáját, az olajfürdőben való sütés helyett kemencében sül aranybarnára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.