BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Havi 50-60 ezres rezsi helyett akár nulla: az idősebbek építkeznek most, eltűntek a CSOK-osok

Új vevőkör dominál a készházak piacán, ahol a megújuló energia felhasználásával elérhető rezsimentesség a fő vonzerő. A magas lakáshitelkamatok miatt azonban megfeleződött az érdeklődők száma, és sok a fehér folt a térképen.

Átfordult kissé a piac, most szinte csak olyanok vágnak bele a házépítésbe, akik a megújuló energiás és fenntartható megoldásokat keresik, amivel a rezsiköltségeket le tudják nullázni, és sárgacsekk-mentessé tehetik otthonuk üzemeltetését  – tájékoztatta a Világgazdaságot Borka Árpád, az ÉVOSZ Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás Vállalatok Szövetsége Szakmai Tagozata (Makész) elnökségi tagja.

Az energiatudatos vevőkör dominál a piacon, akik rezsimentességre törekszenek.
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Idén eltűntek a CSOK-os vevők a készházpiacról, ahol nagyon kevés összességében is a fiatal érdeklődő, helyettük azok a

jellemzően középkorú vagy idősebb ügyfelek dominálnak, akik hitel nélkül vagy minimális hitellel és nagy önerővel tudnak kiviteleztetni. 

A nagyon kedvező zöldhitel kivezetésével, a megemelkedett lakáshitelkamatok árnyékában megfeleződött a kereslet, 50 százalékkal csökkent a telefonos megkeresések száma, a kivitelezőcégek weboldalainak látogatottsága is – összegezte Borka Árpád.

Egyelőre nem épül kevesebb készház, mint 2022-ben, mert a korábbi megrendeléseken dolgoznak a cégek, a szerződések egy része átcsúszott erre az évre. De a jövő évet meghatározó új rendelésállomány már bezuhant, nemcsak a készházpiacon, hanem általában is: 2023-ban várhatóan már kevesebb mint tízezer új lakás készül el.

Ez rendkívül kevés ahhoz képest, hogy a 4,2 milliós lakásállomány egészséges ütemű megújulásához évente több mint 40 ezernek kellene épülnie.

Mennyit lehet megspórolni a rezsin?

A rezsicsökkentés szándékával azonban egyre többen fordulnak a környezettudatos és szerelt technológiás épületek felé, amelyekkel ténylegesen lenullázhatók az üzemeltetési költségek. Emiatt 

a teljesen, vagy majdnem nullaenergiás házak piacán jóval kisebb mértékű visszaesésre számítanak, mint a hagyományos technológiával épülők körében

– tudtuk meg a piaci várakozásokról.

Egy új száz négyzetméteres ház, ha 

megfelelő hőszigeteléssel épül és megújuló energiás rendszerrel kivitelezik, nulla rezsiköltséget jelent a lakóinak, míg egy követelményeknek éppen megfelelő módon épülő ház havi hűtési-fűtési rezsije 50-60 ezer forint is lehet.

Ez nyomós érv a döntésnél, és megelőlegezi a piaci irányváltást rövid és hosszú távon egyaránt.

Mennyibe kerülnek a készházak?

A vevők most stagnáló kivitelezési árakkal találkoznak, ami valódi trendforduló az előző évek rohamos áremelkedései után. Az építőanyagok ára is emelkedik, mérséklődést a megerősödött forint miatt – az euró tavaly nyári 420-430 forintos árfolyama helyett most a 370-essel olcsóbb a beszerzés – az importanyagoknál lehet érzékelni, a hazai gyártású termékek ára továbbra sem az infláció alatt emelkedik a készházas cégek tapasztalatai szerint. Borka Árpád példaként említette a cserép vagy a nyílászárók piacát, ahol a jelentős energiaár-változás miatt számottevően módosultak az árszintek.

A természetes alapanyagok használata kismértékű ártöbbletet eredményez. 
Fotó: Kp Sales House Kft.

A fa(fém)vázas építés mellett terjedő más környezettudatos technológiák árai ma még a bevezetés szakaszában az alacsonyabb kategóriába tartoznak: 400-550 ezer forint nettó vállalási ár a jellemző négyzetméterenként.

A fa-fém vázas épületeket az egyszerűbb, de az előírásoknak megfelelő épületgépészettel, a helyi telekadottságok függvényében 450-650 ezer forint, 

a legkorszerűbb, hőszivattyús, felület fűtés-hűtéssel szerelt épületeket kiemelt hőszigeteléssel 500-800 ezer forint  négyzetméterenkénti vállalási áron ajánlják ki a cégek.

Az árkülönbözetben a nagy eltérés főképp a beépített anyagok széles kínálatában keresendő: a műanyag vagy fa nyílászárók, burkolatok, gépészeti rendszerek, szaniterek ára erősen eltérő.

A környezetbarát, természetes alapanyagok használata kismértékű ártöbbletet eredményez, ami fékezi  az ökológiai lábnyom csökkentését szolgáló megújuló energiák és a természetes, kis szén-dioxid-kibocsátással előállított anyagok alkalmazásának széles körű elterjedését.

Modulház, konténerház, avagy készház: alternatív építési körkép praktikus információkkal

Az ingatlanárak elszabadulása miatt egyre többször javasolják a készházakat, modulházakat, konténerházakat a hagyományosan épített házak helyett. Miből és hogyan lehet ma építkezni Magyarországon, mik az előnyei, hátrányai, és mennyire jók energetikai szempontból a különböző épületek? Alternatív házkörkép a Világgazdaságtól.

 

Ahol nem a méret a lényeg

Az összköltség emelkedése, az építkezés drágulása miatt a korábbi megrendelésekben szereplő 120-140 négyzetméter tipikus nettó alapterület mostanra 80-90 négyzetméterre csökkent. Egy 90 négyzetméteres ház három-négy főre nagyon jó tervezéssel azonban praktikusabb tud lenni, mint egy 30 százalékkal nagyobb, ez tehát nem jelent igazából visszalépést.

Sokkal több tudatos vásárló van, több helyről kérnek ajánlatot,

sűrűbb a szűrő rostája, ezért a készházas cégeknek nehezebb ügyfelet fogniuk. Élesedik a verseny, ez erősen érezhető, de a piac tisztulását hozza, ami pozitív fejlemény a szakmai tagozatvezető szerint.

Óvatosságra intő jel, amikor a kivitelező már az üzemanyagra vagy egyéb költségekre is előleget kér, ami a tisztességes cégekre egyáltalán nem jellemző. 

A piaci ár alatti ajánlat nyomán és minden más esetben is fontos utánanézni az adott cég referenciájának és nyilvános céges adatainak, mert még mindig nagyon sok a kókler csapat, akik jókora kárt okozva cserbenhagyják a megrendelőt. 

Fából szinte mindent lehet építeni már, és kellene is

Kettős hatás alá került a készházpiac, ahol a keresletnövekedést éppen attól várják, amitől a kereslet most befagyott: a drasztikus energiaár-emelkedéstől. Az energiatakarékossági és klímasemlegességi törekvések együttesen a megújuló energia alkalmazása, illetve az építőfa felé terelik az építkezőket.

A készházat építőknek nagyon körültekintően kell eljárniuk annak érdekében, hogy az épített technológia a követelményeknek megfelel-e. Ebben a Makész ingyenes segítséget ad. A szakmai szövetség minden évben Makész-védjegyet ad a követelményeket teljesítő cégeknek, biztonságot nyújtva az építtetőnek. 

Fehér foltok a térképen

A készházpiacon fehér folt az észak-magyarországi régió, Nógrád térsége és Miskolc környéke, ahol egyáltalán nincsenek megrendelések, de ugyanez a helyzet mostanában Szeged, Debrecen és Békéscsaba esetében is – tudtuk meg.

Ezzel szemben nagyon megy a balatoni régió, dübörög Pest megye északi része, Budajenő, Tinnye, Piliscsaba piaca. 

A legértékesebb területeken megéri építkezni, ott az 50 millióból felépülő ház azonnal 50-70 százalékkal többet ér. 

Ott viszont nincs és nem is lesz megrendelés, ahol az 50 milliós ráfordítás után 25 millióért lehetne eladni az épületet.

Mindez nagyon torzítja az ország fejlődését, hiszen az ingatlanpiaci matematika szigorú, azokon a területeken, ahol nem éri meg építeni, beruházni,  jó esetben csak felújítanak, minél olcsóbban és gyorsabban, de leginkább még azt sem.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.