BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többgenerációsra szabták az otthonfelújítási programot

Noha az ingatlanjogi megnevezések nem minden esetben egyértelműek, az ikerházak, meghatározott feltételek esetén a sorházak és az osztatlan közös tulajdonú ingatlanok sincsenek kizárva az otthonfelújítási programból. Piaci információk szerint több mint ezernyolcszázan igényelték már, és akár ötvenszázalékos rezsimegtakarítást is el lehet érni.

A pályázati kiírás által használt megnevezések nem mindig vannak összhangban a hatályos jogszabályi rendelkezések által használt fogalmakkal, de sorházi lakás vagy akár az osztatlan közös tulajdonú ingatlanok is részt vehetnek az otthonfelújítási programban.

Temporary,Roof,Canopy,Or,Tin,Hat,(roof,Scaffolding),Over,A
Több mint ezernyolcszázan vesznek részt az otthonfelújítási programban eddig / Fotó: Shutterstock

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője lapunk megkeresésére elmondta, első körben ellenőrizni szükséges az ingatlan-nyilvántartást. Nem lehet pályázni a „lakás”, „üdülő”, „apartman” vagy „öröklakás” elnevezéssel nyilvántartott ingatlanok tulajdonosainak, viszont a sorházi lakások nincsenek kizárva a kedvezményezetti körből akkor, ha a telek határán egy vagy legfeljebb két oldalfallal csatlakoznak egymáshoz. Ilyen sorházak pedig társasházak is lehetnek – természetesen nem a többemeletes épületekre kell gondolni. Akár az ikerházak is bekerülhetnek a programba – ismertette a szakértő – ezek jellemzően egy oldalfallal csatlakoznak egymáshoz a telekhatáron.

A felhívás kitér az osztatlan közös tulajdonban álló ingatlanokra is – ezek között ugyancsak megtalálhatók sorházak, többgenerációs családi házak. Balogh László azt mondta, osztatlan közös tulajdonok esetében is benyújtható pályázat, azonban nem együttesen lehet pályázni az adott helyrajzi számú telek házaira, hanem önálló használati egységenként. 

Mellékelni kell a közös tulajdon használatára vonatkozó használati megosztási megállapodást és a vonatkozó megosztási vázrajzot is, e kettő igazolja ugyanis, hogy az adott telken belül az egyes részek kihez tartoznak.

Ha a beruházás bármilyen módon érinti a közös tulajdont, pontosabban a közös részeket (például kémény, homlokzat), a többi tulajdonostársnak is hozzá kell járulnia a projekt megvalósításához.

A Money.hu tudástára szolgál egy érdekes adalékkal. A lakásként nyilvántartott sorházi, ikerházi épületek esetén megoldási lehetőségként kínálkozik, hogy a társasház megszüntetésével azok osztatlan közös tulajdonba kerüljenek. Ebben az esetben azonban nagyon fontos már a többi tulajdonossal történő egyeztetés során ügyvédet bevonni a folyamatba. Már csak azért is, mert a kulcsfontosságú dokumentumot, a használati megosztást is ügyvéd készíti el, és ez a megállapodás rendezi a korábbi társasházi tulajdonba tartozó épületrészek sorsát is.

Érdekes ugyanakkor, hogy a többgenerációs házak sincsenek kizárva, ám az egyes kitételekre figyelni kell. Balogh László felhívta a figyelmet, az otthonfelújítási program többgenerációs abból a szempontból is, hogy 

egyenes ági rokon is lehet a hitelfelvevő abban az esetben, ha a szülő vagy nagyszülő életvitelszerűen abban a házban lakik, amelyet korszerűsíteni szeretnének.

 Valamint a több generáció sem jelent kötelező együtt lakást, a fő szempontok együttesen a rokonsági fok és az épület lakottsága. Ez a könnyítés pedig azért fontos, mert ahogyan a szakértő korábban említette, a programot a Kádár-kockákra optimalizálták, ebből a háztípusból pedig bőven találni a kisebb településeken, köztük sok olyat is, ahol a tulajdonosok idősek, és jól jöhet nekik a fiatalabb generáció segítsége.

Piaci információk szerint több mint ezernyolcszázan jelentkeztek eddig a programra, Balogh László szerint ez a későbbiekben felpöröghet, hiszen mind a pénzintézetek, mind pedig az igénylők oldaláról újdonságot jelent, és a korábbiak alapján érdemes számításba venni az esetleges finomhangolások lehetőségét is. Egy már most bizonyosra vehető, minőségi változást hozhat a program, ugyanis egy átfogó felújítással akár a rezsi felét is meg lehet takarítani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.