BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hőség pörgeti a hazai sörpiacot

A tavaly már megközelítőleg 160 milliárd forintosra duzzadt magyar sörpiac 70 százalékát fedi le a Dreher és a Heineken Hungária, a további növekedésnek pedig a nyári meleg és a világbajnokság is a motorja lehet.

Több ágazat cégei is zúgolódnak a napokban ismertetett jövő évi adócsomag részeként a népegészségügyi termékadó, ismertebb nevén a chipsadó várható emelése miatt. A söripart azonban korlátozottan érintheti a tervezett intézkedés,

csak egyes ízesített sörök, illetve ciderek miatt.

Igaz, a szektor szereplői eddig sem „fukarkodtak” az államkassza elé járulva: a nagy sörgyártókat összefogó Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint a tagjaik által befizetett áfa tavaly 21 százalékkal 26,8 milliárd forintra nőtt, az iparág összes adó- és járulékbefizetései pedig meghaladták a 77 milliárd forintot. Miközben a legnagyobb gyárak, a Borsodi, a Dreher, a Heineken Hungária és a Pécsi Sörfőzde, valamint a piachoz importtal hozzájáruló Carlsberg Hungary 6,2 millió hektoliter sört adtak el, addig a kisüzemi főzdék csaknem százezer hektoliter után több mint 400 millió forint jövedéki adót vallottak be.

A nyári meleg és a labdarúgó-világbajnokság együttes katalizátorként hat a kereslet növekedésére,

csúcsra jár a termelés és a logisztika is – mondta a Világgazdaságnak Schillinger Attila, a sörszövetség igazgatója. Mindez előrevetíti, hogy a magyar sörpiacon az elmúlt években tapasztalt 2-4 százalékos növekedés a felső értékhez közelítve maradhat fenn, és folytatódhat a prémiumsörök térnyerése az olcsó, alsó kategóriás termékek rovására.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Tavaly Magyarországon 105 cég foglalkozott sörgyártással a Nemzeti Cégtár adatai szerint, együtt 145 milliárd forint árbevételt értek el, azaz 2016-hoz képest hattal több vállalkozás ért el négymilliárddal kisebb forgalmat. A kép azonban csalóka, hiszen az egyik legnagyobb piaci szereplő, az április–márciusi üzleti évvel működő

Dreher értékesítésének tavalyról csak nyolchavi, 46,4 milliárd forintos adatait tartalmazza a Cégközlöny.

A sörgyár nem auditált, 3 százalékos növekedésről szóló becslését is figyelembe véve tavaly meghaladta a 155 milliárd forintot a teljes sörpiac. A kőbányai társaság forgalma a korábbi években rendre a 48–53 milliárdos sávban mozgott, de tavaly elérhette az 55,5 milliárd forintot.

Tapasztalatuk szerint tavaly jót tett a piacnak az átlagosnál melegebb időjárás és az élénkülő fogyasztói kereslet, és eddig a folyó évet is ez jellemzi. Mivel egyre népszerűbbek a magasabb minőségű sörök, több új terméket is ebben a szegmensben vezettek be.

A Dreher első számú riválisa, a Heineken Hungária tavaly 2,8 százalékkal 53,8 milliárd forintra növelte árbevételét, miközben az adózott eredménye az előző évi 400 milliós veszteségből 240 milliós nyereségbe fordult át.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.