BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: a csődkormány rettegve őrzi alkalmatlanságának titkát

Orbán Viktor A Millenáris Parkban tartott évértelő beszédében kifejtette: véget ért a kapitalizmus régi korszaka, az új világrendhez új megoldásokkal kell alkalmazkodni, ehhez viszont új vezetésre van szükség.

Mint mondta, volt, hogy az MSZP feladta a rendelést, mint az étteremben a prímásnak. Idén előre megírták a beszédét, ezért nem csodálja, hogy "az időutazás keltette légáram borzolja a közönség idegeiket". Orbán Viktor szerint a szocialisták elfelejtik, hogy 20 éve volt rendszerváltás. Az a kisebbik baj – mondta a Fidesz elnöke – hogy elvétették a évtizedet, a nagyobb, hogy a kormánypárt hét éve kormányzás helyett az ellenzéket támadja.

Hiába elemzik sokan a válságot, a lényegről nem esik szó. A válság csak a felszín, korszakos változás tanúi vagyunk. A krízis csak látványos, kellemetlen, gyötrő kísérőjelenség, annak jele, hogy lezárult a világban egy 80 éves korszak.

Szellemi erőfeszítést igényel a válság és a változás közti különbség megragadása. Alapvetően új megoldásokra van szükség. Naponta hallhatóak az 1929-es válság képei, de a lényeg, különbözik: akkor a válságot az áruk túltermelése okozta. Most azonban a pénz túltermelése okolható a helyzetért, az a tény, hogy a felhalmozódó buborékok szétpattantak.

A változás megkezdődött, a magyaroknak pedig érdemes meglátniuk az átalakulás esélyeit, mivel az új versenyben a régi szabályok között lemaradtak is felzárkózhatnak. Aki nem zárja be az elméjét az eddig ismeretlen világgazdasági események előtt, rájöhet, hogy új világ születik, a mélyben jó ideje zajló folyamatok gyorsultak fel. Elképzelhető, hogy "a leharcolt kapitalizmus szót is le kell cserélnünk.

A Fidesz elnöke szerint a válság megakadályozható lett volna, ha a piac megfelelő szabályozás alatt maradt volna. A piacgazdaság kezdetén senki nem látta szükségét szabályozásnak, majd a nyolcvanas években következett a túlszabályozottság szocialista korszaka. A rendszerváltás után "ész nélkül szabadon engedték a kapitalizmust", a piac önszabályozása pedig ennek nem tudott ellenállni.

El tudták volna képzelni, hogy Széchenyi egy olyan kormány tagja, amelyik esztelenül költ jóléti kiadásokra? – tette fel a kérdést a Fidesz elnöke, aki szerint eljött az idő, hogy a világ kijózanodjon az esztelen kapitalizmusból. A világ természetes rendjének elismerése következhet, annak elismerése, hogy az ember mindennek középpontja. Ez persze közhelynek tűnik, de nem az – szögezte le Orbán Viktor. Szerinte ezt igazolja, hogy nem személytelen piaci erők okozták a válságot, hanem konkrét bankárok, politikusok és felelőtlen hitelfelvevők.

Az új világot más fajta emberek vezetik majd, számunkra ez reményt jelent. Az új világban rend lesz és nem lehet majd következmények nélkül becsapni az embereket. Ehhez meg kell oldani a legégetőbb gondot. Ezért a nemzetállamok felügyelete alá kell helyezni a nemzeti pénzpiacokat. Képzeljék el, hol lenne most a magyarok egészségbiztosítása, ha egy évvel ezelőtt a Fidesz nem akadályozza meg, hogy a kormány "a tőzsdére vigye" - tette fel a kérdést Orbán Viktor, aki szerint a kormányoknak népjóléti politikát kell folytatniuk.

Mint mondta, be kell vetni a tömeges közmunka eszközét is, az állam tekintélyét pedig vissza kell szerezni, hogy a közjót érvényesíthessék az egyéni- és profit érdek felett. Orbán Viktor szerint a Magyar Nemzeti Bank utolsó döntése azt támasztja alá, hogy a külföldi tulajdonban lévő cégek jobb helyzetben vannak, mint a hazaiak. A Fidesz elnöke szerint a jól működő egyészségügy, oktatás megteremthető a jelenlegi forrásokkal, ha megfelelően használják fel azokat.

A mostani áldozatra és a későbbi kánaánra épülő reformok valójában a keveseknek szereznek hasznot, mégis sokan hisznek az ilyen típusú reformokban. Orbán Viktor olyan reformot vezetne be, amely egyszerre jó az államnak, a vállalkozásoknak és a társadalomnak. Eddig elfogadtatták a társadalommal, hogy minden mérhető pénzben és abban is mérendő, ez pedig - vélte Orbán - életveszélyes hazugság. Reményei szerint a pénz a jövőben a helyére kerül, nem vezet majd tévútra minket.

A gondot az jelenti, hogy Magyarországra eddig csak a nehézségek jutottak el, de a változások nem. Ennek okaként a Fidesz elnöke egy felmérést idézett. Ebben magyar értelmiségieket kérdeztek arról, mi a legnagyobb titkuk, a résztvevők többsége pedig úgy válaszolt: attól tart leginkább, hogy rájönnek: nem ért ahhoz, amit csinál. Orbán Viktor szerint addig nem lesz változás, amíg a csőd okozói vezetik az országot , mivel ők rettegnek a változástól. A kormány hét év alatt nem tudott sikert elérni egyetlen fontos területen - vélte a Fidesz elnöke. Erre példa a növekvő munkanélküliség, a gazdaság lassulása, az államadósság növekedése (amely szerinte most rekord szinten áll).

A Fidesz elnök szerint a szocialista kormány rúgta fel a konszenzust, miszerint az állam nem fordít hitelt jóléti kiadásokra. Orbán Viktor szerint 2001-ben még reális esély volt az euró 2007-es bevezetésére, most pedig ennek perspektívája sem látszik. Magyarország gyakorlatilag csődbe került, fizetőképességét az IMF biztosítja. 

Orbán Viktor szerint a közbiztonság jelentősen leromlott, úgy látja, Magyarországon a rendőrség inkább a bűnözőket védi, mint az áldozatokat. Az energiaárak nőttek, a gázt pedig "időnként elzárják". Az alapvető probléma, hogy a reménytelenség emberei, a csődkormány rettegve őrzi alkalmatlanságának titkát. De - vélte Orbán - az emberek reménykednek, mert tudják, hogy az államot az emberek segítségére hozták létre.

Orbán Viktor az ország minden sarkából ugyanazt a mondatot hallja: "ami sok az sok". Ha egy népet saját vezetői a szakadék szélére kormányozták, a legrosszabb, amit tehetnek, hogy ragaszkodnak elképzeléseikhez. "Eszem ágában sincs feladni" - szögezte le a Fidesz elnöke, mert - mint mondta - nem állhat félre addig, amíg a munkáját be nem fejezte. Szerinte a mai Magyarország egyre jobban hasonlít a húsz évvel ezelőtti Magyarországra. Ezért sem ő, sem a Fidesz nem végezte be még a rendszerváltás idején megszabott feladatát, amelynek lényege az akadályok lebontása. Nem legyőzni akarják a kormányt, hanem túllépni rajta. Az embereknek az elsőprő többség hangján ki kell mondaniuk: vissza akarják kapni országukat azoktól, akik tönkretették - mondta Orbán.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.