Nem akarom az SZDSZ haláltusáját kommentáló (azon siránkozó vagy afölött triumfáló) cikkek számát szaporítani. Csak egy vonatkozásban – azon belül is két aspektusból – szeretnék egy-egy pillantást vetni az egykori nagy rendszerváltoztató párt agóniájára – írja a Népszavában Debreczeni József.
Az SZDSZ – amelyik szellemi értelemben már az MDF-et megelőzően is egzisztált – az utóbbinál ideológiai, politikai, sőt szociológiai értelemben sokkal markánsabb és zártabb alakulatként állott elő. Az elvhű, szigorú ideológiai rétegpárt prototípusaként. Ám a szabaddemokrata vezetők nem elégedtek meg ezzel a pozícióval, s a ’89-es népszavazási tranzakció révén olyan nagy néppárttá fújták föl magukat, amely a kormányzati hatalomért is (majdnem) sikerrel versenyezhetett – írja a Népszavában Debreczeni József.
A nagy politikai manőver azonban egy súlyos ellentmondást is belepumpált a pártba: az elitárius liberalizmus és a plebejus antikommunista (sőt nemzeti) radikalizmus ellentétét. Az SZDSZ ettől kezdve arra ítéltetett, hogy előbb-utóbb kimenjen belőle a levegő, és elfoglalja az elvi alapon álló kis liberális párt szerepkörét, s a parlamentbe kerüléshez szükséges voksok minimumáért küzdjön. A párt előbb a ciklus derekán, majd annak végén is alul maradt a kormányra esélyes ellenzéki váltópárt pozíciójáért vívott küzdelemben – előbb a Fidesszel, azután pedig az MSZP-vel szemben.
Az SZDSZ-nek a közíró szerint nem kellett az MDF-éhez hasonló viszontagságot kiállnia. Nem ismerünk kormányzati és egyéb pozíciókért az MSZP-be tömegével átigazolt képviselőket. (A sajátos sorsú Mécs Imrét leszámítva egyet sem.) Nem tudunk megzsarolt, visszaléptetett jelöltekről. Az MSZP-s sajtó (van ilyen?) nemhogy gyalázta volna, de (a koalícióból való kilépés előtt) kritikával is alig illette a szabaddemokratákat.
Horn pár balul sikerült elszólásán túl a szocialista vezetők sohasem utaztak az SZDSZ háttérbe szorítására, beolvasztására, s főként nem vettek igénybe ilyen céllal nemtelen eszközöket. Nem agitálták az SZDSZ választóit a biztosan kárba vesző szavazatokra apellálva – épp ellenkezőleg: 2006-ban mérhetően mintegy másfél százaléknyi szocialista szavazó voksolt (át) a szabaddemokrata listákra.
Gyurcsány különösen tisztán látta, hogy az SZDSZ parlamentbe jutása a baloldali győzelem garanciája (ahogyan 2002-ben és 2006-ban az volt), és tett is annak érdekében, hogy életképes megmaradjon a baloldalon a liberális partner (lásd például a Szili elnöki kudarcát követő válság feloldását). A szabaddemokraták – az MDF-fel ellentétben – saját magukat nyírták ki!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.