BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ficsor: 2030-ban a miniszterelnök-jelöltség is érdekelne

Távozik a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri posztról Ficsor Ádám. A politikus szerint, ha a baloldal hívja, menni kell.

A Népszabadságnak adott interjújában Ficsor Ádám távozásával kapcsolatban leszögezte: aki ismeri a politikai életet, az tudja, hogy a személyes szerepvállalásáról mindenki maga dönt. Baloldali politikusként igazi feladatuk azzal van, hogy felkészítsüék a pártot és a teljes baloldalt arra, hogy versenyképes legyen a következő választáson.

Mint mondta, elfogadta Lendvai Ildikó arra vonatkozó ajánlatát, hogy segítse a jelöltek felkészítését. Hozzátette: tisztességes politikusnak, aki sokat köszönhet a baloldalnak, nem szabad mérlegelnie, ha hívják, menni kell. Döntéséből pedig egyenesen következett, hogy a miniszteri munkáról le kell mondania; erről a kormányfővel is egyeztetett.

Az UD Zrt. ügy kapcsán elmondta: ez "örökölt", aki figyelte a működését, láthatta: mindig a konszolidáció oldaláról közelített az ügyekhez. Mindazokat a nyilatkozatokat, amelyeket ezzel kapcsolatban tett, fenntartja. "Szégyenkeznivalója Demeter Ervinnek van."

Arra a kérdésre, találkozunk-e még Ficsor Ádámmal, kijelentette: "Most, hogy így rákérdez: a 2030-as miniszterelnök-jelöltség érdekelne. De addig még van némi dolgom".

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.