BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kovács: "Nem akarnak dolgozni a szocialisták!"

A volt uniós biztos szerint most egyetlen dolguk van: beleállni a kampányba, ehhez képest dolgozni nem, csak képviselősködni akarnak.

Bár múlt év végén az Európai Bizottság szakbizottsága elbúcsúztatta, Kovács László januárban még beterjesztette az adócsalás elleni javaslatot, utolsó munkanapján pedig négy új adójavaslatot vitatott meg az uniós törvényhozás -  mondta Kovács László at ATV Pont 7 című műsorában.

Kovács László nem érti, hogy miért nem vesznek részt az MSZP vezető politikusai a kampányban – a volt uniós biztos erről az ATV Pont7 című műsorában beszélt.

A kampány– ahogy a kormányzás sem – nem egyszemélyes dolog, hanem csapatmunka, fejtette ki, hiába remekel egy szocialista egy helyszínen, ha közben tíz ellenzéki tíz helyszínen tízszer annyi embert tud megszólítani.

Kovács saját bevallása szerint a következő időszakban arra fogja ösztönözni az MSZP-s politikusokat, hogy menjenek kampányolni, jelenjenek meg a médiában és nyilatkozzanak, hiszen „ez a dolguk”.

„Fölmerül a kérdés, hogy miért akarnak parlamenti képviselők lenni, ha a kampányban nem akarnak részt venni” – vetette föl Kovács párttársairól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.