BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerintünk sajtószabadság van - Nem hallgatnak másra a magyarok

A magyarok 57 százaléka szerint a sajtószabadság „teljes mértékben” vagy „inkább”, de biztosítva van Magyarországon, dacára a demokrácia alapértéke körül karácsony óta folytatott pártpolitikai csatáknak.

Mindössze a válaszadók 30 százaléka érzi veszélyben a sajtószabadságot.
Érdekes, hogy az MSZP-tábor harmada (35 százalék) sem félti a sajtó szabadságát, viszont a kormánypárt bázisának ötöde (21 százalék) inkább szkeptikus. Igaz, utóbbiak körében nem bizonyítható, hogy az aggodalom az új médiatörvényre vezethető vissza. A belföldi és a nemzetközi kritikák tehát a magyarok többségét nem győzték meg - derül ki a Nézőpont Intézet által elvégzett kutatásból.

A megkérdezettek 91 százaléka egyetért a közéleti műsorok kiegyensúlyozottságának elvével, 90 százaléka pedig büntetné a sajtót az emberi méltóság megsértése esetén. A magyarok 85 százaléka a
törvénnyel összhangban szigorítaná a korhatárjelöléseket, 93 százalék a megszakított műsornál hangosabb reklámokat is tiltaná. A választók körében a szinkronizálás helyett szorgalmazott feliratozás a legvitatottabb, ezzel alig minden harmadik (36 százalék) megkérdezett ért egyet.

Hiába a tartalmi egyetértés, az „új médiaszabályozás” már nagyjából három egyenlő táborra osztotta a válaszadókat: 30 százalékuk „inkább jónak”, 39 százalékuk „inkább rossznak” nevezte, 31 százalékuk
viszont nem tudott, vagy nem akart véleményt mondani róla. Mindez alighanem a magyarok konfliktuskerülő attitűdjeit tükrözi.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.