BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áfa-visszaigénylés: így kerülhető el a kellemetlen meglepetés

Elképzelhető, hogy egy cég azzal szembesül, hogy a beszállítója által kiállított számlán feltűntetett általános forgalmi adót mégsem igényelheti vissza, annak ellenére, hogy a számla látszólag megfelel az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott formai követelményeknek. Előfordulhat ugyanis, hogy a számla kiállítójánál olyan körülmények vagy szabálytalanságok merültek fel, amelyek az adott esetben kizárttá tették a számla szerinti ügylet számlán szereplő felek közötti tényleges teljesülését.

Ilyen körülmény lehet például, ha a számlát kiállító vállalkozónak nincsenek olyan bejelentett alkalmazottjai, megbízottjai (esetleg személyesen közreműködő tulajdonosai), akik a számlán szereplő munkát el tudták volna végezni. De ilyen körülmény lehet akár az is, ha a számlát kiállító eladó a számlán szereplő termék eredetét (és annak beszerzését) nem tudja igazolni, ráadásul a számlán szereplő áthárított adót nem vallja be és nem fizeti meg az adóhatóságnak. Ezekben az esetekben, bár a számla formailag szabályosnak tűnhet, mégis megkérdőjelezhető, hogy az adott ügylet ténylegesen a számlán feltüntetettek szerint és a számlán szereplő felek között jött létre, a számlát befogadó cég pedig – tudtán kívül – akár adókijátszás részesévé is válhatott.

Éppen ezért, valamint a számla eredetének hitelessége biztosítására vonatkozó törvényi előírásra tekintettel célszerű lehet, ha a cég már az üzleti kapcsolat létesítése előtt kellő körültekintéssel ellenőrzi a beszállítóját – például az adott termék eladóját vagy az adott munkát elvégezni szándékozó vállalkozót – a nyilvánosan hozzáférhető adatbázisok segítségével. Érdemes utánanézni annak, hogy a beszállító rendelkezik-e adószámmal, a korábbi években benyújtott-e beszámolót, mennyi alkalmazottja van stb.

Amennyiben lehetőség van rá, célszerű gondoskodni arról, hogy a számlán szereplő ügylet számlán szereplő felek közötti megtörténte okiratokkal is igazolható legyen. Ajánlott továbbá, hogy az ellenőrzést a cég az egyes számlák befogadását megelőzően ismételten is elvégezze.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.