BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nehezebb eladni a magyar focistákat

A legjelentősebb magyarországi játékosmenedzser-iroda ügyfelei közül Huszti Szabolcs augusztus végéig a Hannovertől erősebb klubba kerülhet, a WBA megújította Gera Zoltán szerződését, Varga József pedig már a Middlesbrough-höz igazolt

„Van esély arra, hogy még ebben az átigazolási időszakban, augusztus végéig egy még nagyobb klubba igazoljon a Hannoverből Huszti Szabolcs" – nyilatkozta lapunknak Filipovics Vladan, a játékos menedzsere. Az F-Group iroda tulajdonosa, ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Huszti jól érzi magát jelenlegi német klubjánál, sérülése után újra játszik, a német kupában és a Bundesliga első fordulójában is góllal kezdte az idényt. Filipovics bízik benne, hogy még erősebb klubba kerülhet jelenlegi szerződése ellenére is. A Bundesligából és Angliából is érdeklődnek, közöttük az európai kupákban is induló klubok is vannak. (Egyes pletykák a Schalke 04-et említették)

"Egy-két napon belül megújíthatják Gera Zoltán szerződését a West Bromwich Albionnál" – mondta Filipovics, ez azóta meg is történt. A játékos is szeretne jelenlegi klubjánál maradni, ahol sérülés miatt kihagyta az előző szezon jelentős részét. Gera egyébként a Szerbiából áttelepült Filipovics karrierjének egyik legfontosabb játékosa, mivel pályafutása elején az FTC volt labdarúgója volt az első jelentős transzfer, ami után már több játékos is csatlakozott irodájához. Gerát 2004-ben 1,5 millió fontért vette meg a WBA az FTC-től.

Filipovics lapunknak elmondta, hogy a szakportálnak tekintett transfermarkt.de oldalon lévő árak sokszor nem fedik a valóságot, ez oldal szakértői által becsült érték. Az árakat többek között befolyásolja, hogy mi szerepel a játékosok szerződésében és mennyit kínálnak érte a klubok. Persze az árat felverheti egy folyamatos jó teljesítmény. Az F-Group vezetője elmondta, hogy eddigi tevékenysége során a jelenlegi átigazolási szezonban a legnehezebb feladat a játékospiacon értékesíteni a magyar játékosokat, amit nem segített a magyar csapatok igen korai kiesése az európai kupasorozatokból sem.

A jelenlegi válogatott keretből egyébként Király Gábor, Mészáros Norbert, Juhász Roland, Laczkó Zsolt, Pintér Ádám, Varga József, Kovács István és Guzmics Richárd, Fiola Attila is Filipovics irodájához tartozik. A csehek elleni mérkőzésen egyébként több klubtól is jönnek megfigyelők megnézni a játékosait, például Pintér Ádámot és Laczkó Zsoltot.

Pintér Ádám felbontotta a szerződését a spanyol Zaragozával. Pintér nem akart hosszabbítani kevesebb pénzért a másodosztályban játszva. A klub részéről volt némi tartozás a játékos felé, ennek egy részéről a futballista lemondott, hogy felbonthassák a szerződést, hogy szabadon igazolható lehessen. Jelenleg angol, német, török első osztályú klubok érdeklődnek iránta, Filipovics azonban nem említett konkrét klubokat, hasonlóan mint más játékosok esetében. A Sampdoriánál lévő Laczkó Zsolt is klubot válthat augusztusig.

Feczesin Róbertnek lejárt a szerződése az olasz Ascolinál, jelenleg olasz, ukrán, izraeli ajánlatai vannak. Tőzsér Dániel nem ment edzőtáborba csapatával, az olasz Genoával, ezért Filipovics megpróbál neki új klubot találni, hogy folyamatos játéklehetőséghez jusson. Tőzsérnek még három éves szerződése van, az is lehet, hogy marad, vagy kölcsönbe adják más klubnak. Iránta az angol Premier League-ből (egyes pletykák szerint a Championshipből a Watford is) és Olaszországból van érdeklődés.

A magyar élvonalból a Videotonban lévő Nemanja Nikolic iránt van jelentős érdeklődés. Szerződése van, de Filipovics az átigazolási időszak végégig próbál csapatot keresni neki, érdeklődés angol, német és francia kluboktól is van. Helyzetét könnyíti, hogy magyar útlevele is van, így nem számít unión kívüli játékosnak, ugyanakkor érvényes szerződése miatt a fehérváriakkal kell először megállapodnia az érdeklődő klub vezetőinek. Hasonló Guzmics Richárd esete is, aki iránt van kereslet, de őt is szerződés köti jelenlegi csapatához.

A lejárt szerződésű labdarúgók közül Debreceni András (volt Honvéd játékos) és Vadnai Dániel (volt MTK) iránt Izraelből (a Beitar Jeruzsálem tesztelte is őket) valamint a magyar élvonalból érdeklődnek. Horváth Gábornak (korábban Den Haag) Magyarországról vannak ajánlatai, de inkább külföldre szerződne, ukrán és angol lehetőségei vannak. Gyepes Gábor (korábban Portsmouth) újra Angliába menne vissza. Ők mivel mind szabad státuszúak, ők az átigazolási időszak után is találhatnak új klubot maguknak.
Juhász Rolanddal kapcsolatban Filipovics elmondta, hogy miután felbontotta a belga Anderlechttel a szerződését, mintegy 10 külföldi klub is leigazolta volna, köztük angol, olasz, török és francia első osztályú klubok. Juhász azonban a családja miatt Magyarországon akart játszani, ezért választotta a Videotont.

Az F-Grouphoz tartozó játékosok közül Varga József a Debrecentől a Middlesbrough-höz igazolt egy évre kölcsönbe, de a klubnak opciója van a végleges megvásárlására. A Debrecenhez ugyanis 2016-ig köti szerződés. A Videotontól Nikola Mitrovics, mint szabad státuszú játékos korábbi edzőjének, Paulo Sousának az új klubjához, az izraeli Maccabi Tel-Avivhoz szerződött. Köteles László pedig meghosszabbította a szerződését a belga Genkkel.

Rendszeres játéklehetőség után lehetne értékesíteni a fiatalokat

Filipovics Vladan szerint a hozzá tartozó játékosok közül Kovács István (Videoton), Radó András (Haladás), Haraszti Zsolt (Videoton), és a mindössze 17 éves Zsótér Donát (Videoton) a magyar futball nagy reménysége. Az F-Group vezetője elmondta, hogy főként Kovács iránt érdeklődnek komoly klubok 3-4 országból is. Szerinte azonban még óvatosnak kell lenni, mivel az a legfontosabb, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussanak az ifjú tehetségek jelenlegi csapataikban. Szerinte minél több fiatal játékost kellene a magyar élvonalban rendszeres játéklehetőséghez juttatni már 17-18 évesen, s 2-3 év múlva, 20 évesen már jó pénzért lehetne őket értékesíteni. Helyettük pedig jöhetnének az új tehetségek. „Korán, már 18-19 évesen is lehetőséget kell adni a legtehetségesebbnek a nagyválogatottban is" – hangoztatta a játékosmenedzser. Filipovics szerint a magyar utánpótlásnevelés eredményesebb lehetne, ha több olyan edző foglalkozna a fiatalokkal, akik korábban külföldön szereztek játékosként tapasztalatokat. A mostani utánpótlásedzők közül hiányolja a karaktereket, a pedagógia érzéket, a motivációt és az önbizalmat is. Szerinte nem látszik az, hogy egy-egy magyar edző hajlandó lenne tovább tanulni a szakmát, nem fejlesztik magukat, igaz, sokuk igencsak alul fizetett.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.