BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Federer, a marketingesek álma

Roger Federer kereste a legtöbb pénzt a tenisz révén az elmúlt egy évben, de ennek döntő zöme a különféle reklám- és szponzori bevételekből érkezett. A hölgyek között az első Maria Sarapova, aki egyben a világ legjobban fizetett női sportolója

A legjobban kereső 10 teniszező a versenyen elért helyezéseikből 60 millió dollárt keresett együttesen a Forbes magazin összeállítása szerint. A reklámbevételekből, a szponzoroktól, a bemutatókból azonban az előbb említett összeg több mint háromszorosát, 187 millió dollárt kerestek összesen. Közülük is a legnagyobb bevételt Roger Federer érte el.

A hirdetésekből és szponzoroktól Federer az utóbbi egy évben már 10-szer annyit keresett (65 millió dollárt), mint amennyi a versenyen elért eredményeiből befolyt a kasszába (6,5 millió dollár). Ő a világ második legjobban kereső sportolója a golfozó Tiger Woods mögött. Egész pályafutása során eddig egyébként 78 millió dollárt keresett meg a pályán, ami rekordnak számít, 17 Grand Slam győzelme is csúcs.

A 32 éves svájcinak a legjelentősebb partnere a Nike, mely évente 10 millió dollárt fizet neki. Legutóbb egy ötéves szerződést kötött a Moet & Chandonnal több mint 30 millió dollár értékben. Partnere még a Rolex, a Wilson, és a Credit Suisse is. Decemberben egy dél-amerikai bemutató turné hat mérkőzésért 14 millió dollárt kapott három városban.

A Forbes szerint a marketingesek álma, mivel 10 éve van a csúcson, vagy annak közelében. Kedves, helyes személyiség, botrányok nélkül, több nyelven is beszél, de a legfontosabb, hogy angolul is tökéletesen. A világ celeb listáján egyébként a 8. helyen szerepel, a reklámértéket tekintve a 41., míg a Forbes sajtólistáján a 7.

A népszerű teniszjátékosokat azért is szeretik a szponzorok, mivel az egész világot érdeklő sportágban játszanak. Egy szezonban sok országba eljutnak a szponzorok logói, márkajelzései. A Nike egyébként domináns a teniszezők szponzorai között, a világ 100 legjobban kereső sportolójából 51-et támogat. Hatalmas reklámbevételt, szponzori pénzeket azonban csak a teniszezők szűk elitje kap. A top 100-on kívüli játékosok maguknak kell finanszírozni az utazási és felkészülési költségeiket.

A második legjobban kereső teniszező Maria Sarapova, aki első a nők között 29 millió dollárral. Az orosz játékos a világ legjobban fizetett női sportolója, az összes sportoló bevételét tekintve a 22. a világon. Áprilisban jelentős portfóliója a Porschéval gyarapodott, mely olyan cégeket tartalmaz, mint a Nike, a Head, a Samsung Electronics, a Tag Heuer és az Evian. Az édességiparba is beszállt a Sugarpova nevű termékével, melyből már 1,5 millió darabot adtak el egy év alatt.

A férfiak között a ranglistán első Novak Djokovic harmadik a kereseti listán 26,9 millió dollárral. A szerb klasszis 2011 óta domináns a férfi teniszben, a legutóbbi kilenc Grand Slam döntőben is ott volt, melyből ötöt megnyert. 2011-ben a versenyeken 12,6 millió, míg tavaly 12,8 millió dollárt keresett. Egy bemutatóért akár 1 millió dollárt is elkérhet, bár még Federernek és Nadalnak még ezért többet fizetnek. Djokovic tavaly bontott szerződést a Sergio Tacchinivel, s kötött újat a japán Uniqlo-val. Idén egy cipőkre szóló szerződést kötött az Adidas-szal, portfóliójába tartozik a Head és az Audemars Piguet.

A spanyol Rafael Nadal hét hónapot kihagyott egy térdsérülés miatt, de visszatérve az idén már 6,8 millió dollárt keresett a versenyeken. December óta már saját céget alapított a mendzselésére édesapjával. Támogatóinak 21,4 millió dollárt köszönhet (Nike, Babolat, Kia Motors, Bacardi).

A női világranglista első Serena Williams pályafutása során már 47 millió forintot keresett a versenyeken, ami 65 százalékkal több, mint a második helyen rangsorolt testvéréé, Venus Williamsé a teniszezők között. Egyébként az összes női sportoló között senki sem keresett nála több pénzt a versenypályákon., utóbbi egy évben 8,5 milliót. Szponzorai között szerepel a Nike, a Wilson, a Gatorade és az OPI. A 31 éves Serena Williams az összes sportoló között 68. az éves keresetével a világon, a celebek között az 56., míg a marketingértéket tekintve a 47. helyen áll.

A kínai Li Na volt az első ázsiai születésű teniszező, aki Grand Slam tornát tudott nyerni, 2011-ben Párizsban. Több kínai cég mellett a Babolattal, a Nike-kal, a Samsunggal és a Mercedesszel van szerződése, tavaly ebből 15 millió dollár bevétele volt.

A fehérorosz Victoria Azarenka 9 millió dollárt szerzett szponzori bevételekből (Nike, Wilson, American Express, Citizen Watch). Ő az első teniszező, akivel a Red Bull szerződést kötött.

A skót Andy Murray 77 év után volt az első brit játékos, aki győzni tudott Wimbledonban, amivel 2,4 millió dollárt keresett. Marketingbevételei egy év alatt a győzelemnek köszönhetően is 8 millió dollárra rúgtak (Adidas, Head and Royal Bank of Scotland). A versenydíjakból eddig 30 millió dollárt keresett, nála több pénzt a pályán elért eredményekkel eddig csak öten kaptak.

Caroline Wozniacki reklámértéket tovább növelte, hogy párja a golfsztár Rory McIlroy. Idén kötött zsíros szerződést az Adidasszal, egyéb szponzorai révén 11 millió dollár ütötte a markát.

A japán Kei Nishikori még sohasem szerepelt Grand Slam döntőben, csúcsnak számít a 2012-es Ausztál Openen elért negyeddöntős szereplése. A Japánban sztárnak kezelt játékosnak a pályán megkeresett 1,5 millió dollárt mellett összejött neki a reklámbevételekből és a szponzoroktól még további 9 millió dollárt.

Növekvő pénzdíjak

Az év utolsó Grand Slam versenyén New Yorkban, az US Openen az eddigi csúcsnak számító 34,3 millió dollárt osztanak majd szét, ami 37 százalékkal több mint az elmúlt évben. Az összeg 2017-re már 50 millió dollárra is nőhet. A férfi és a női győztes egyaránt 2,6 millió dollárt nyerhet, tavaly ez az összeg 1,9 millió dollár volt. A kereseti lista éllovasa, Roger Federer is sokat lobbizott azért, hogy a versenyeken kiosztott pénzdíjak növekedjenek az elmúlt években. Idén Wimbledonban 40 százalékkal nőtt a kiosztott pénzdíj nagysága 34,6 millió dollárra. A kéthetes US Openen egyébként az átlagos jegyár idén 328 dollár, ami a legmagasabb az utóbbi négy évben. Az első hétre 42 százalékkal olcsóbbak a jegyek, a nappali jegyek 332, míg az esti jegyek 297 dollárba kerülnek egy nap. A második héten már a nappali jegyek 456 dollárba kóstálnak, az esti tikettek pedig már 902 dollárba.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.