BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az öttusa 9,5 milliárdos állami támogatást kap 2020-ig

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) 9,5 milliárd forintos állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre, ez év júniusig pedig 741 milliót az első ütemben – mondta lapunknak a sportért felelős államtitkár. Simicskó István közölte, hogy már tavaly 266 millió forintnyi támogatást kapott a sportág a kormányzattól.

Korábban a szövetség mintegy 250-300 millióból gazdálkodott évente, amiből elláttuk a szűk szakmai feladatokat, de edzőtáborokat csak szerényebben tudtunk tervezni, új felszerelésekre, lócserére nem tervezhettünk” – nyilatkozta lapunknak az öttusázók szövetségi kapitánya. Pálvölgyi Miklós elmondta, mintegy 80-100 milliós volt a saját bevételük, ami főleg a saját erőből megrendezett versenyekből, nemzetközi edzőtáborok szervezéséből származott, a szponzoráció az utóbbi években nagyon szerény mértékű volt.

Az öttusának nincs saját tulajdonú létesítménye, általában bérelik azokat, vagy más sportágak vendégszeretetét élvezik, például a vívóknál, ahol edzőpartnerek lehetnek „Székesfehérváron tervezzük egy öttusa kombinát létrehozását egy fedett lovardával, a vívóterem és a lőtér felújításával” – mondta Pálvölgyi. Győrben szeretnének újra sportági központot kiépíteni, tárgyalnak több más várossal, így Hódmezővásárhellyel, Békéscsabával, Péccsel, Szegeddel is.

A nagyobb egyesületek közül a Honvéd, a KSI és a Volán kapott műhelytámogatásként 18-19 millió forintot. A kisebb klubok néhány milliót kaptak, míg az nemrég újonnan létrejötteknek, vagy újjáéledteknek 1-1,5 millió jutott. Pálvölgyi reményei szerint a jelenlegi 26 helyett 30-32 egyesület is működhet jövőre. A cél, hogy 3-4 olyan bázis legyen ahol magas színvonalon lehessen űzni az öttusát, akár kollégiumi lehetőséggel, legyen felnőtt, junior és ifjúsági női és férfi csapat is.

Az öttusázók használják a Nemzeti Lovardát is, amelynek felújítására az idei költségvetésben 600 millió van tervezve. A szövetségi kapitány elmondta, jelenleg havi 800 ezer forintért látják itt el 24 lovukat. Az állami támogatásból már vettek 7 új minőségi lovat a Nemzeti Lovardába 15 millióért, illetve még 4-et Székesfehérvárra. Pisztolyokat, lőtáblákat, a lövészethez szükséges további eszközöket is beszereztek. A Budapesti Olimpia Központban egy óriási vívótermet építenek ki, ahol az öttusázók is helyet kapnak majd, ezenkívül lőtér is fog ott épülni.

„Jelenleg mintegy 70 olyan öttusázó van, aki mindegyik tusát is űzi, ebből a létszámból produkál eredményeket a sportág” – nyilatkozta lapunknak a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója. Fábián László elmondta, hogy jelenleg 600-800 gyermek van, aki 2-3-4 tusázik, de még 1000-1500 olyan leigazolt úszó van, aki (a futással együtt) kéttusázik. Az egykori olimpiai bajnok szerint 2-3 év múlva akár 3-4 ezer gyermek is szélesítheti majd az öttusázók bázisát. Kiemelte, több sportággal, főként az úszással vennék szorosabbra a kapcsolatokat. Azok, akik úszóként kezdték, később akár az öttusát, a triatlont, vagy a vízilabdát is választhatják, hogy ott még sikeresebbek legyenek. Fábián szerint 5-6 év múlva akár 200 felnőtt öttusázó is lehet majd a sportágban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.