BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kiemelteken túl még egyéb tizenhat sportágat támogatnak

Tizenhat, a kiemeltek körébe nem került sportágat támogat egy 300 millió forintos keretű felzárkóztatási alapból a kormányzat – közölte lapunkkal a sportért felelős államtitkárság. Ezek a felzárkóztatási sportágak a következők: triatlon, lovassport, sí, vitorlássport, tollaslabda, súlyemelés , karate, kick-boksz, műugrás, rögbi, snowboard, íjászat, szörf, taekwondo, curling, golf. A kiválasztásnál többek között feltétel volt, hogy a természetben űzhetőek legyenek vagy a sportágban foglalkoztatott sportolói létszám, illetve bővítési lehetőségei alapján támogatásra érdemesnek találjanak.

Szempont volt az is, hogy a veszélyeztetett élethelyzetben lévő fiatalok számára alternatív mozgásformát kínáljanak, erős sportszakmai hagyományokkal, illetve háttérrel rendelkezzen, vagy az olimpiai játékokra sportolókat legyen képes kvalifikálni. Azt is figyelembe vették, hogy az adott sportág mennyire médiaérzékeny, vagy az átlagosnál jobban szponzorálható-e.

Az idei év első felében 55 millió forintos állami támogatást kap a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) a fejlesztési alapból – jelentették be a héten. Az MTSZ-elnök hangsúlyozta, hogy ekkora támogatást korábban nem kapott a magyar triatlonsport, s ezzel lehetőség nyílik arra, hogy felvegyék a versenyt a sportág kiemelkedő nemzeteivel. Bíró Marcell közölte, hogy nagyrészt utánpótlásra költik a pénzt, hat centrumot kívánnak megerősíteni, illetve létrehozni. Sporteszközöket vásárolnak, továbbá víz- és futó felületet biztosítanak a klubok, versenyzők számára. Szerinte ebben a sportban a külföldi versenyeztetés nagyon sokba kerül, így az összeg nagyjából 30 százalékát erre fordítják. Szabó Bence, a MOB főtitkára közölte, hogy a MOB az idén 77 millió forintot ad a triatlon szövetségnek.

A kiválasztott sportágak szövetségeinek, csakúgy mint a kiemelteknek hosszú távú sportágfejlesztési koncepciót kellett benyújtania. A szövetségek az EMMI Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárságával és a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) kötöttek szerződéseket. A kormány „a MOB által kiemelt sportágak 2013. évi sportfejlesztési elképzeléseinek támogatásáról, továbbá a 2014-2020. évre vonatkozó sportágfejlesztési igények bemutatásáról” szóló rendeletével döntött a felzárkóztatási alap létrehozásáról. Ebben a 16 kiemelt sportág közül kimaradt, de sportszakmai szempontból kiemeltnek tekintettek részesülnek állami támogatásban. A tételt még 2013 nyarán betervezték az idei büdzsébe.

A 16 kiemelt sportág egyébként 2020-ig 135 milliárd forintos támogatásban részesül majd, tavaly már 12,5 milliárdot osztottak szét közöttük az első támogatási időszakban. Ezek a sportágak az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, az evezés, a cselgáncs, a kajak-kenu, a kerékpársport, a korcsolyasport, az ökölvívás, az öttusa, a röplabda, a sportlövészet, a tenisz, a torna, az úszás és a vívás. Ezek a sportágak nem jutnak hozzá a társasági adókedvezményből (TAO) befolyó összegekhez, amelyeket az öt látvány-csapatsportág, a labdarúgás, a kosárlabda, a kézilabda, a jégkorong és a vízilabda használhat fel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.