BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Czakó Borbála: kell a kvóta

Ha a férfiak és a nők közösen vesznek részt az adott cég döntéshozatalában, akkor az a vállalat jobb eredményeket produkál – mondta Czakó Borbála, az EY globális igazgatója a Világgazdaság Nők az üzleti csúcson című konferenciáján.

Szerinte nem azért fontos a nők vezető pozícióba kerülése, mert amúgy kimaradnának valamiből, hanem azért, mert ezzel – ahogy azt a különböző felmérések adatai mutatják – a cégek jobb gazdasági teljesítményt tudnak elérni.

A HBL 2020 Minimum 20 elnöke úgy véli, a kvótára mindenképpen szükség van, hogy leküzdhető legyen az üvegplafon jelenség. Az Európai Bizottság javaslata 40 százalékos arányt javasol a cégek felügyelőbizottságában. „Természetesen az ilyen arányokat fokozatosan kell elérni. Belgiumban például azt az elvet követik, hogy hét év alatt kell kinevelni azokat a nőket, akik igazgatósági tagok lehetnek. A távozó igazgatósági tagok pótlására pedig nőket kell választani” – mondta. Belgiumban amúgy nem is női kvótáról, hanem gender kvótáról beszélnek, vagyis, ha a férfiak vannak kisebbségben a cégvezetésben, akkor az ő esetükben kell elérni a kvóta által meghatározott minimum arányt – emelte ki Czakó Borbála.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.