BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Júliustól ötmillió forintos bírság is lehet a parlagfűre

Eddig 3,2 milliárd forintot fordítottak a közfoglalkoztatás keretében az irtásra több ütemben.

A közmunkaprogram keretében idén eddig 731,5 millió forintot fordítottak parlagfű-mentesítésre – közölte a Belügyminiszter. Pintér Sándor az MSZP-s Heringes Anita írásbeli kérdésére leírta a parlament honlapján, hogy 2014-ben, az első ütemben 28 ezer 939 fő közfoglalkoztatásával összesen 4640 hektár területen irtották ki a parlagfüvet. 2013 májusában közel 800 millió forintból 33 ezer 833 közmunkás 5501 hektárt, júniusban egymilliárd forintból 37 ezer 642 fő 6266 hektárt, míg tavaly júliusban 729,4 millió forintos költséggel 30 ezer 889 közfoglalkoztatott 5437 hektárt mentesített a parlagfű alól. Így a Start Munkaprogram keretében tavaly óta több mint 3,2 milliárd forintot fordítottak az allergiát okozó gyom kiirtására. Egy évben háromszori kaszálást végeznek a közfoglalkoztatás keretében. A parlagfűirtást a Földművelésügyi Minisztérium koordinálja, de a közmunkaprogram keretében tett mentesítés már a Belügyminisztérium feladatkörébe tartozik.

Pintér közölte, a parlagfű-fertőzött területek többsége magántulajdonban van, а közfoglalkoztatás ezeket а területeket nem érinti. А Vidékfejlesztési Minisztérium (ma már földművelésügyi tárca) által becsült adatok alapján az állami és önkormányzati tulajdonú parlagfű-fertőzött terület aránya 8 százalék, а magántulajdonban levő területek aránya 92 százalék.

A 2013. évi Start Munkaprogramra egyébként összesen 153,77 milliárd forintot fordítottak. Ehhez még 26,11 milliárd forintot tettek hozzá a téli munkálatokra. A 2014. évi közfoglalkoztatásra a kiemelt előirányzat a költségvetésben 183,8 milliárd forint.

Magyarország egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött országának, a parlagfűszezon augusztus elejétől szeptember végéig tart, de a hatékony védekezés érdekében idejében fel kell készülni a gyommentesítésre. Miután a parlagfű magja hosszú ideig életképes, a termést hozó növény kiemelt veszélyforrás.

„A parlagfűvel szennyezett földterületek tulajdonosai, használói július elsejétől 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra is számíthatnak, főként a terület nagyságától függően” – közölte tegnap a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese. Szalkai Gábor elmondta, a bírságot az Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szabja ki. Az ellenőrzést az illetékes földhivatal végzi; eljárást akkor indít, ha a gyomnövény már bimbós, vagy annál fejlettebb állapotban van. Parlagfüves területről bejelentést lehet tenni a Nébih online és mobiltelefonon is elérhető parlagfű-bejelentő rendszerén keresztül.

Szabálysértés esetén a földhivatal jegyzőkönyvet állít ki és elküldi a Nébihnek, amely kényszerkaszálást rendel el és meghatározza a bírság összegét is.

A hatóság által elvégzett kényszerkaszálás költsége a tulajdonos terheli, ha a határozat kézhez vétele után sem mentesíti a területet. A Nébih szerint a többség általában nem várja meg a drágább hatósági intézkedést, és inkább maguk kaszálják a területet.

2013-ban összesen 5600 hektár külterületet mértek fel, 3000 eljárás indult a mulasztások miatt és 130 millió forint bírságot szabtak ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.