BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre ütősebb a Mol Liga

Elindult a jégkorong Mol Liga, amelynek klubjai az indulás óta együttesen mintegy megduplázták költségvetésüket.

„A tegnap elindult jégkorong Mol Ligában játszó nyolc csapat költségvetése együttesen már eléri az egymilliárd forintot" – nyilatkozta lapunknak Kerey Péter. A Mol Liga elnöke szerint az induláskor, 2008-ban az akkor még tíz csapatos bajnokság klubjainak együttes büdzséje félmilliárd forint lehetett. A névadó Mol támogatásának mértéke nem publikus, de a ligaelnök elmondása alapján a kezdetben még jelentősnek mondható összeg most már inkább szimbolikus jelentőségűnek mondható. Presztízsértékűnek tekintik, hogy egy ilyen cég már hetedik éve folyamatosan támogatja a ligát.

A csapatok átlagos költségvetése 100 millió forint felett van. Az újonc Debrecen mintegy 150 millió forintból gazdálkodik egy szezonban. Kerey szerint más sportágakhoz képest viszonylag olcsóbban lehet egy ütőképes jégkorong csapatot összehozni. Az osztrák EBEL-ben lévő Fehérvár évi büdzséje évente mintegy 1-1,2 millió eurót tesz ki.

Az előző szezonban a végül az utolsó helyen végzett Újpestnek volt a legszerényebb büdzséje A legjelentősebb összegből feltehetően a Brassó gazdálkodhatott. Ennek többek között az is az oka Kerey szerint hogy Romániában kevés az olyan szinten játszó jégkorongosok száma, akik megütik a Mol Liga szintjét. Mivel korábban csak öt, jelenleg pedig hat idegenlégióst alkalmazhatnak a klubok, ezért a hazai játékosokat igen drágán tudják leigazolni. A légiósok számára sem vonzóak a romániai klubok, ezért mélyebben kell a kluboknak a zsebükbe nyúlniuk, ha külföldieket akarnak szerződtetni.

Az elmúlt három idényben egy hároméves megállapodás alapján a mérkőzéseket a Digi Sport közvetítette, jelenleg újratárgyalják a kontraktust a jogokról. A liga elindította internetes közvetítési szolgáltatását is, amelyre 24 órás (500 forint), vagy egész szezonra (8500 forint közel 200 mérkőzésre), vagy akár a rájátszásra szóló passt válthatnak az érdeklődők. Tervezik az emléktárgyak árusítását is a szezonban, hogy növeljék a bevételeket. Kerey elmondta, hogy az utóbbi években egyre dinamikusabban nő (évente 20-30 százalékkal) a nézőszám, a labdarúgás mögött már az egyik legnézettebb sportág (az előző szezonban 864-es átlagnézőszámmal) Magyarországon a jégkorong. A ligában a Brassó és az Érsekújvár meccsei voltak a legnézettebbek átlagban 1300-1400 nézővel. Átlagban egy felnőtt teljes áru jegy 800-1500 forint között van.

A taós támogatások bevezetése a jégkorongban is átalakította a szponzorációt, mivel a cégek inkább ebben a formában támogatják a sportot. A felnőtt profi csapatoknál csak korlátozottan használható a taós támogatás. „Visszaüthet, hogy egyes csapatok főként a taóra alapozzák a működésüket, mivel nagyon komoly problémáik lehetnek, ha ez a rendszer esetleg megszűnik. Ezért szeretnénk, hogy minél több bevételi forrást találjanak a csapatok” – mondta a ligaelnök.

Többször is felmerült már, hogy a liga létszámát esetleg tovább bővítsék. „Nagyon fontos szempont, hogy a ligában már évek óta itt lévő, erre sokat áldozó csapatok érdekei ne sérüljenek” – hangoztatta Kerey. Korábban nagyon megsínylették, hogy a Fehérvár az EBEL-be ment, de sikerült ezt is átvészelni. „Nem a létszámban, hanem a színvonalban és a fenntarthatóságban gondolkodunk” – hangsúlyozta a ligaelnök. A csatlakozni kívánkozóknak egy 60 kérdéses kérdőívet küldenek el, amelyben sportszakmai mellett gazdasági jellegű kérdések vannak. Többek között olyanok is, amelyek a költségvetésre kérdeznek rá. Az is fontos, hogy a csatlakozó klub mennyire vonzó a közönségnek.

Korábban szó volt arról, hogy esetleg a szerb Partizan Belgrád is szerepelne a Mol Ligában. Felmerült még, hogy egyes, vagy újabb szlovákiai, lengyel, horvát, szlovén, romániai csapatok is csatlakoznának. A liga azonban nem szeretne konfliktust a környező szövetségekkel, mivel a Mol Liga sem szereti, ha elhalásznak tőlük egyes csapatokat (a dunaújvárosi Dab.Docler is kacérkodott az EBEL-lel). Kerey szerint ezért a bővítéssel kapcsolatban hosszas előkészítő tárgyalásokra van szükség. A román szövetség tulajdonképpen társrendezője a ligának, ezért az ő esetükben máshogy merül fel az esetleges bővítés.

Legutóbb a romániai Galatival is tárgyaltak, amely mintegy 120 millió forintos büdzsét tervezett a szezonra. Végül nem szavazták meg a részvételét. Többek között a távolság miatt, mivel például busszal mintegy 24 óra alatt elérni Galatiba. A szlovákiai Homonna esetében nem volt elég idő a tárgyalásokra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.