BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Juncker még nem gondolkozik B-terven Navracsicsék elutasítása után

Az Európai Bizottság leendő elnöke, Jean-Claude Juncker egyelőre nem gondolkozik B-tervben, a biztosjelölti meghallgatások végeztével kezd majd egyeztetéseket az Európai Parlament vezetőivel - közölte szóvivője, Natasha Bertaud.

A szóvivő arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy tervezi-e Jean-Claude Juncker a tárcák újraosztását, vagy kéri-e új jelölt megnevezését a magyar kormánytól, miután az EP kulturális bizottsága úgy döntött, hogy nem támogatja Navracsics Tibor kinevezését oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekért felelős biztosnak.

Bertaud közölte: Juncker üdvözli, hogy egyes akadályokat sikerült leküzdeni, Navracsics Tibor esetében támogatták, hogy uniós biztos lehessen, a spanyol Miguel Aries Canete esetében pedig elfogadták a kijelölt biztos pénzügy érdekeltségeiről tett nyilatkozatát.

"Juncker meg fogja várni, hogy a meghallgatások lezáruljanak, és azt követően kezd majd egyeztetéseket az EP vezetőivel, hogy hogyan értékelik a meghallgatások egészét" - hangsúlyozta a szóvivő.

A meghallgatásán a több EP-képviselő szerint is meglehetősen gyengén szereplő szlovén, liberális Alenka Bratusekkel összefüggésben Natasha Bertaud határozottan tagadta, hogy Juncker vagy kabinetje felvette volna a kapcsolatot emiatt az új szlovén kormánnyal.

"Juncker az EP vezetőivel fog tárgyalni, ha az összes meghallgatás véget ért. Jelenleg nem mérlegel "B"-terveket" - szögezte le a megválasztott bizottsági elnök szóvivője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.