Karbonlufi

Ma már megjelentek az első aggódó hangok, több szakcsoporti elnök is azt mondta a sajtónak, hogy egyáltalán nem haladnak jól, ahhoz képest, hogy milyen sok vitás pont van, és milyen kevés idő a jövő hét végéig.  És tényleg, a szakcsoportokon olyanok mennek, hogy az ENSZ Titkárság “jelentsen a tagállami vállalások méltányosságáról” (a fejlődők ellenzik), vagy esetleg “tájékoztasson arról, hogy a tagállamok hogyan nyilatkoztak vállalásaik méltányosságáról (Tuvalu kompromisszumos javaslata).

No, én úgy éreztem, hogy ez nélkülem is fog menni, úgyhogy inkább elmentem meghallgatni Al Gore-t, aki egy állócsillag a klímaszakma égboltján, a mi különbejáratú rocksztárunk.  Szeretik, mert nagyon sokat tett azért, hogy ezt a témát bevigye az általános közgondolkodásba. Mindenki hálás neki, mert olyan témákat hoz fel, amikről nála kevésbé híres embereknek nehéz beszélni anélkül, hogy ne tartsák álmodozónak, vagy futóbolondnak.

Most épp egy Carbon Tracker nevű kezdeményezést reklámoz, aminek lényege, hogy ráébressze a befektetőket arra, hogy az energiacégek tőzsdei értékelésébe olyan olaj- szén és gázkészleteket számolnak bele, amelyeket biztosan nem lehet majd felhasználni, ha meg akarjuk tartani a 2 °C fokos hőmérséklet-emelkedési limitet. Ugyanígy, az energiaipari nagyberuházásoknál sem számolnak azzal a kockázattal, hogy a kitermelni tervezett olaj, szén vagy gáz egy része már nem lesz elégethető.  Így tehát egy hatalmas karbonlufin ülünk, mert a tőzsde túlértékeli ezeket a cégeket. És a tőzsdei lufik előbb-utóbb leeresztenek vagy kipukkadnak.

Gore azzal kezdte, hogy ma Indiában, Chennai-ban olyan árvíz volt, hogy a 1878 óta először nem tudott megjelenni a The Hindu c. napilap. Azzal folytatta, hogy Floridában dagálykor már az utcákon áll a tengervíz.  Utána öt percen át sorolta a Földet mindennap érő természeti csapásokat. A konklúziója, hogy mindenképp szükség van váltásra, de kérdés, hogy tudunk-e változtatni. Szerinte a megújulók, az energiahatékonyság és egyéb technológiai fejlődés már oda jutott, hogy versenyképes a fosszilis energiával, és az arra fordított források már összemérhetők a fosszilis befektetésekkel. Végül rátért arra, hogy ha tudunk is változtatni, fogunk-e  változtatni valóban.

És itt hozta be a karbonlufit: a túlértékelt eszközök tulajdonosai abban érdekeltek, hogy a túlértékelés ne derüljön ki, és így a klímaváltozás elleni harc ellenségei lesznek. Példaként hozta fel az Exxon-t, amit a minap perelt be Minnesota állam, mert szándékosan félrevezette az embereket a klímaváltozás valódiságával kapcsolatban. Ezért fontos, mondta, hogy - pl. a Carbon Tracker segítségével - a beruházók tisztán lássák a beruházások klímakockázatait, és számoljanak ezzel a beruházási döntéseknél. 

És ezzel vége is lett a beszédnek. Az egész fellépés jól mutatja, hogy mit tud ez az ember: ha ő ott van, mindenki odafigyel. És valóban, a karbonlufi témája két éve még sehol sem volt, de most már oda jutottunk, hogy a Brit Nemzeti Bank vezérigazgatója is kimondta, hogy a klímaváltozás megfékezése azt jelenti, hogy az olaj, szén, gáz jelentős részét nem fogjuk tudni elégetni.  Bennem az merült fel, hogy vajon ki fogja eldönteni, hogy a még elégethető részét a szénnek, olajnak, gáznak ki tüzelheti el? Illetve mit gondolhatnak erről a MOL-nál? 

Minderre nem kaptunk választ, de a karbonlufi problémája ettől még ott van, és foglalkozni kell vele, ha nem akarjuk, hogy ebből is akkora válság legyen, mint ami a múltkori lufiból lett. Csináltunk szelfit is még a fellépés előtt. Igaz, ő mással volt elfoglalva közben, de azért mégis :).