A vízimentők szerint a könnyelműség adja számukra a legtöbb munkát

Bár egyre népszerűbb a fiatalok körében, vízimentő csak abból lehet, aki több úszásnemben is biztosan és jól úszik, betöltötte a 16. életévét és sikerrel elvégezte a szakszolgálat tanfolyamát. Ezt Kováts Norbert, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának oktatásvezetője mondta a Mediaworks regionális lapjainak. Ő maga 25 éve kezdett különböző formában foglalkozni a vízimentéssel, a VMSZ-nek megalakulása óta tagja. Mindig is imádta a Balatont, korán megtanult úszni, és búvárkodni is fiatalon kezdett. A német vízimentők által szervezett nemzetközi mentői és oktatói tanfolyamot is az elsők között végezte el.

"A jó úszás egyébként azt jelenti, hogy a jelölt 400 métert a tanfolyam végén 8 perc alatt teljesíteni tudjon, uszonnyal is jól ússzon, és képes legyen hátúszásban is kitartóan, gyorsan haladni. Ez a testtartás kell a vízből mentéshelyzetben” – mondta Kovács Norbert.

Éppen ezért ez azok számára is fontos, akik nem vízimentők, de segíteni szeretnének egy bajba jutott fürdőzőn. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy sok esetben a segíteni akarók rosszul mérik fel a képességeiket, nincsenek tudatában, hogy mekkora veszélybe is mennek bele.

„Ha valaki fuldokló, bajba jutott embert lát a vízben, csak akkor segítsen, ha a partról meg tudja ezt tenni, vagy ha van egy olyan eszköz – gumimatrac, csónak, evező –, amibe kapaszkodni tud a bajba jutott és aminek a segítségével úgy képes elérni a fuldoklót, hogy a saját biztonságát nem veszélyezteti.”

A szakember arra figyelmeztet, hogy aki nem tanulta és nem gyakorlott, soha ne menjen egy vízben fuldokló közelébe. A pánik ugyanis egy átlagos termetű 10 éves gyerekből is olyan erőfölényt képes kihozni, amivel egy erős fizikumú felnőtt férfi sem bír el. A fuldokló logikátlanul, félelmében cselekszik, ami kiszámíthatatlan. Nagyon gyakran éppen abból ered a tragédia, hogy sokan nem gondolkoznak, hanem a lelkiismeretük szerint cselekszenek egy ilyen helyzetben.

A profi vízimentők naponta mentenek életet, nem is könnyű emlékezniük az eseteikre, csak a nagyon kirívóak maradnak meg, sikerből és tragédiából is.
„A tragédiák közül egy ötéves kisfiú halála a legemlékezetesebb, aki egy kikötőben horgászott a nagyobb testvéreivel, akik ráuntak a horgászatra és otthagyták a legkisebbet, aki nem tudott úszni. Feltehetően megcsúszott, úgy esett a vízbe, és hiába voltak körülötte vagy százan a kikötőben, észre sem vették. Sokan úgy képzelik a fuldoklót, hogy kapálózik, kiabál, de sok esetben a sokktól még egyet sikítani sem képesek, pár karcsapás után elmerülnek. A kisfiút a körülbelül fél óra múlva visszatérő család már sehol nem találta, ott találtuk meg a tó fenekén, ahol elmerült. A legnagyobb siker az a 72 éves bácsi esete volt, aki egy negyven méter mély kútba esett bele, amiben tíz méter mély víz volt, a tűzoltókkal közösen sikerült kihozni és újjáéleszteni is.”

A legtöbb vízi baleset megelőzhető lenne a szabályok betartásával és józan paraszti ésszel. A természetes vizeknél akkor garantálhatja egy szülő vagy kísérő a gyermekek védelmét, ha pontosan felméri, milyen vízbiztonsággal bírnak, ismert fürdőhelyet választ, vagy a gyerekek vízbe engedése előtt megismeri a mederviszonyokat. Az is visszatérő hiba, hogy a kisgyermekekre nem adnak mentőmellényt azonnal, akár már az autóból kiszállva, amint egy kikötő vagy mély víz közelébe érnek, pedig életeket lehet menteni egy olcsó eszközzel. A tragédiák sok esetben abból adódnak, hogy úszni nem tudók mennek csónakkal vagy felfújható strandeszközbe kapaszkodva a bójákon túlra, miközben a tó medre csalóka lehet, mert egyes bemaródásoknál hirtelen mélyül.

„Fontos tudni, hogy akit a strandeszközével sodor el a parttól a szél vagy a víz, az nagyobb biztonságban van, ha továbbra is belekapaszkodik ezekbe, és megvárja, amíg segítség érkezik, mintha elengedi és úszva próbál partra evickélni.”

A tanácsokat érdemes megfogadni, már csak azért is, mert hiába hiszik sokan, hogy tudnak úszni, a statisztikák mást mutatnak. A magyar 10 éves gyerekek 30 százaléka tud csak vízbiztosan úszni, míg ugyanez az arány Németországban 70 százalékos. A magyar felnőttek körében sem sokkal jobb az arány.