BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Épülhet a határig az M4-es autópálya

Ünnepélyes keretek közt kedden lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki (román országhatár) közti szakaszának alapkövét.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselői előtt bejelentette, 2020-ig 2500 milliárd forintból – melynek fele hazai forrás – mintegy ezer kilométeren épül gyorsforgalmi út. A kormány célja, hogy valamennyi megyeszékhelyet gyorsforgalmi út kössön össze, illetve az M35-ös és az M4-es autópálya megépítésével létrejöjjön a Felvidék és Észak-Erdély közötti gyorsforgalmi kapcsolat Kassa-Debrecen-Nagyvárad irányában. A mintegy 100 milliárd forintos beruházás elkészültével mérséklődnek a környezeti ártalmak, s részben tehermentesül Berettyóújfalu és Mezőpeterd.

 

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. útfejlesztési igazgatója a beruházás paramétereit ismertette. Első szakaszban a 2,95 km-es 2x2 sávos autópálya épül ki Nagykerekig, leálló sávval, középen elválasztó sávval. 3 új híd is elkészül a Kék-Kálló főcsatorna felett, valamint egy mérnökségi telep és egy autópálya rendőrség Berettyóújfalu mellett. A kivitelezés nettó költsége 15 milliárd forint, elkészülte 2019. I. negyedéve. A második szakasz a 47-es főúttól az országhatárig terjed, 26,5 kilométernyi, 2x2 sávon, leálló sávval. Elkészül 20 híd is, melyek közül kiemelendő a Berettyó folyó és a Dusnok patak fölötti pályahíd.

Megépítenek egy komplex pihenővé alakítható határátkelőhelyet Nagykerekinél. A kivitelezés nettó költsége 83 milliárd forint, a várható átadás 2020. I. negyedéve – mondta el Pántya József.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.