BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyárfás Tamás külföldre megy

A volt sportvezető visszakapta kedden az útlevelét és a napokban Glasgow-ba utazik.

Gyárfás Tamás kedden visszakapta az útlevelét és a napokban Glasgow-ba utazik, ahol részt vesz az Európai Úszószövetség Bureau ülésén – értesült a Magyar Idők.

A lapnak nyilatkozva Bánáti János, a volt úszóelnök ügyvédje kifejtette, úgy véli és úgy hiszi, hogy nincs igazi ász nyomozati irat a hatóságok kezében, ami kétséget kizáró bizonyítottságot tud megalapozni ügyfelével szemben.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Kijelentette azt is, hogy a teljes nyomozati iratcsomagot még nem kapták meg, igaz, már korábban is kikértek eddig át nem adott iratokat. Ezek folyamatosan, az első etapban kiadott nagyobb dokumentumcsomag után érkeznek – mondta az ügyvéd.

Bánáti a lap kérdésére leszögezte, a nyomozati iratokkal, a bizonyítékokkal összefüggésben ő és ügyfele is csak azt követően fognak nyilatkozni, ha már a rendőrségnek megtették a szükséges észrevételeket.

Ahogyan az ismert, Gyárfás Tamást a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy 1998. február 11-ét megelőzően megbízta Portik Tamást azzal, hogy Fenyő Jánost ölesse meg. A megbízást Portik elvállalta és Jozef Rohác szlovák állampolgár felé azt közvetítette. Ezt Gyárfás őrizetbe vétele óta folyamatosan tagadja, ennek ellenére házi őrizetbe helyezték. Később 200 millió forintos óvadék fejében szüntették meg a lakhely elhagyási tilalmat ellene.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.