BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenhat helikoptert vett a Magyar Honvédség

Tizenhat Airbus helikoptert vásárolt a Magyar Honvédség. A beszerzésről szóló szerződést pénteken Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban (HM) írták alá. Az Airbus közleménye szerint ezek a helikopterek bevethetők lesznek minden katonai helyzetben, könnyű súlyú, taktikai szállítóeszközeiként, harcászati felderítési feladatokra, valamint kutató-mentő vagy támadó szárazföldi műveletekben.

A minisztérium részéről Fodor Péter, a HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgatója, az Airbus Helicopters részéről pedig Dennis Bernitz és Thomas Hein értékesítési, illetve kereskedelmi vezetők írták alá a dokumentumot.

Az aláírás alkalmából elhangzott, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében bővül a légierő haditechnikai eszközparkja 16 új, közepes kategóriájú, többcélú Airbus H225M típusú katonai helikopterrel.

Airbus H225-ös típusú helikopter – illusztráció
Fotó: Shutterstock

A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta:

az új helikopterekkel 2023-tól bővül a légiflotta.

Hangsúlyozták: a forgószárnyas képesség megújítása elengedhetetlenül szükséges képességnövelő tényező. A hadrendben lévő eszközök nagyjavításon estek át, de a meglévő Mi-8-as és Mi-17-es szállító helikopterek hamarosan elérik üzemidejük és rendszerben tarthatóságuk végső határidejét.

A megújuló képességgel nem csupán az eszközök darabszáma növekszik, a haderőfejlesztés ezen ütemének végrehajtásával

ismét egy lépést tettünk az irányba, hogy a Magyar Honvédség hadrendjébe új, a kor színvonalán álló, modern haditechnikai eszközök kerüljenek

– olvasható a HM közleményében.

Modern gépeket vett a honvédség

Az Airbus kommunikációs ügynöksége péntek délutáni közleményében azt írta: a magyar kormány által kiválasztott gépek a legmodernebb kommunikációs technikával felszereltek, így szállítási, harcászati és mentési műveletekben, továbbá a speciális egységek bevetésére egyaránt felhasználhatók.

Fejlett repüléstechnikai képességei, négyrotoros automatikus repülésszabályozó rendszere, kivételes hatótávolsága és szállítókapacitása, nagyméretű utastere – amely akár 28 katona szállítását is lehetővé teszi –, nagy tűzerejű levegő-föld és irányítható rakétái, elektronikus harcászati rendszere a gépet képessé teszi a legnehezebb helyzetekben való alkalmazásra.

A helikopter bármilyen időjárási körülmények között, akár éjjel is bevethető éjjellátó rendszerének köszönhetően.

A helikopterekkel együtt az Airbus átfogó képzési és szervizcsomagot is nyújt a magyar félnek a legmagasabb szintű üzemeltetés és rendelkezésre állás érdekében – tették hozzá.

Mint írták, a H225M helikoptert a világ számos hadserege használja, eddig 88-at szállítottak belőle; Magyarország a kilencedik ország, amely a H225M mellett döntött. A típus a többfunkciós Super Puma család tagja, ezt a katonai változatot jelenleg Franciaország, Brazília, Mexikó, Malajzia, Indonézia és Thaiföld hadseregei használják, legutóbb pedig Kuvaitból és Szingapúrból érkezett megrendelés.

Új helikoptereket vesz a honvédség

Húsz új könnyű, többcélú H145M típusú helikopterek katonai változatának beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca még június végén. Akkori közleményük szerint a haderőfejlesztés terén régóta napirenden lévő és emellett elengedhetetlenül szükséges tényező a forgószárnyas-, azaz a helikopterképesség megújítása.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.