BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kásler: csökkentek a tervezhető egészségügyi beavatkozások várólistái

Az emberi erőforrások minisztere szerint mára a tervezhető beavatkozásokra várók száma 28 ezerre csökkent.

Csökkentek a tervezhető egészségügyi műtétek várólistái

– jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós elmondta, az

elmúlt öt évben az akkori 70 ezres betegszámhoz képest mára a tervezhető beavatkozásokra várók száma 28 ezerre csökkent, ezzel Magyarország az európai középmezőnybe került.

2012-től tavaly év végéig várólista-csökkentésre 26 milliárd forintot fordított a kormány, jövőre erre a célra további hatmilliárd forint áll rendelkezésre – mondta a miniszter.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta,

a tizenhárom várólistacsoport felénél egy hónapnál rövidebb a várakozási idő. A legkevesebb átlagos várakozási idő – nyolc nap – a gerincsérvműtéteknél és bizonyos nőgyógyászati beavatkozásoknál volt.

A folyamat pozitív, de külön figyelmet kell fordítani azokra a beavatkozásokra, amelyeknél hatvan napnál hosszabb a várakozási idő – mondta. Kiemelte ugyanakkor, hogy 2014 és 2018 között átlagosan 46 százalékkal rövidültek ezek a várólisták is.

Kásler Miklós, az EMMI minisztere

Fotó: MTI Fotó/Kovács Tamás

Ma a legtöbbet, 126 napot a térdprotézis-műtétre kell várni, ezt követi 88 nappal a csípőprotézis-műtét – közölte.

Horváth Ildikó hangsúlyozta:

jelentős előrelépést tett Magyarország azzal, hogy nyilvánossá tette műtéti várólistáit, hiszen az OECD-országok közül tizenöt teszi ezt meg.

Ebben a sorban például csípőprotézis-műtétek esetében a 88 napos várakozással a 6. legjobb helyen áll Magyarország. Ugyanezen műtétre Lengyelországban 444 napot kell várni, és Hollandiában a legjobb a helyzet, ott 50,5 nap a várakozási idő. A térdprotézis-műtétek 126 napos várakozási idejével a tizenöt ország közül Magyarország a 8. helyen van. Lengyelországban 566 nap alatt jut el valaki ilyen műtétre, a legkedvezőbb helyzet pedig Dániában van, ahol 53 napot kell egy betegnek várnia.

Várólistát kell vezetni a szürkehályogműtétekről, a gerincstabilizáló-műtétekről, az epekövesség miatti beavatkozásokról, a sérv-, a térd- és csípőprotézis-műtétekről, az ortopédiai nagyműtétekről, a nyitott szívműtétekről és bizonyos nőgyógyászati műtétekről.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.