BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szlávik János: bulikban, esküvőkön terjed leginkább Magyarországon a vírus

A higiénés szabályok betartásával továbbra is csökkenthető a megbetegedés esélye.

Az új regisztrált fertőzöttek többsége buliban, esküvőn vagy valamilyen zárt térben tartott rendezvényen kapta el a koronavírust – mondta a Hír TV-nek a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa.

Szlávik János arra kérte a fiatalokat:

amennyiben zárt térben szórakoznak, ügyeljenek a távolságtartásra és a maszkviselésre, ugyanis ilyen környezetben fokozottan ki vannak téve a vírusfertőzésnek.

A főorvos hozzátette: a higiénés szabályok betartásával továbbra is csökkenthető a megbetegedés esélye. Azt is elmondta, amennyiben bárki bulikon venne részt, majd a legkisebb légúti fertőzéses tünetet produkálja, akkor már ne nagyon látogassa meg a nagymamáját.

Szlávik János hangsúlyozta, hogy minden eszközzel harcolni kell a vírustagadók ellen, hiszen a dél-európai halálozási adatok jól mutatják, hogy az első félévben sokkal többen haltak meg, mint a korábbi években. „ Ez a vírus igenis veszélyes, és tessék ellene védekezni” – tette hozzá.

Közel háromszáz új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon

Az elhunytak száma változatlanul 614 fő, 3759-en pedig már meggyógyultak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.