BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feladták a svédek: korlátozásokat jelentettek be

Nagyon nem jött be a svédmodell. Az országban eddig 168 ezer fertőzést regisztráltak, amelynek nyomán 6082-en hunytak el.

A koronavírus-járvány kezdete óta első alkalommal vezet be korlátozó intézkedéseket Svédország – számolt be a Bloomberg hírügynökség. Eszerint november 20-tól az egész országban tilos lesz az alkohol értékesítése este 22 óra után, és fél órával később már be is kell zárniuk az italértékesítési jogosultággal rendelkező vendéglátóknak.

- Olyan helyzet előtt állunk, amely nagyon sötét jövőképet vetít elénk – mondta a miniszterelnök mai stockholmi sajtótájékoztatóján. Meglátása szerint az ország azt kockáztatja, hogy a járvány szempontjából ismét a tavaszi helyzetbe kerülhet. Közben az ország 21 régiójából 13-ban a közvetlen emberi érintkezést kerülő ajánlásokat tette közzé.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök távozni kényszerül
Fotó: AFP/ TT News Agency/Jessica Gow

Lofven tájékoztatása szerint kész szigorúbb intézkedéseket is megfontolni a nyilvános összejövetelek korlátozására, ha a bejelentett lépések nem gátolják eléggé a fertőzés terjedését.

Svédországot sokan említették jó példaként a nyájimmunitás-kísérlete miatt. Az országban azonban magasabb volt a halálozási ráta, mint a szomszédos államokban.

A Financial Times is foglalkozik a témával rávilágítva, hogy az ország állami epidemiológusa tavasszal még ezt a mottót használta: „Csak ősszel ítélkezz Svédország felett”. Emellett Anders Tegnell májusban és a nyáron is kitartott, miközben azt állította, hogy Svédország Covid-19-től eredő magas halálozási arányát a második hullámban „magas immunitás követi, és az esetek száma valószínűleg elég alacsony lesz ”. Itt az ősz, és Svédországban a Covid-19 kórházi ápolásai gyorsabban emelkednek, mint Európa bármely más országában – mutat rá cikkében az FT.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.