BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rémhírterjesztés miatt vádemelést javasolnak Gődény Györggyel szemben

A nyomozást a napokban fejezték be, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.

Rémhírterjesztés miatt javasol vádemelést a rendőrség egy vírusszkeptikussal szemben, a nyomozást a napokban fejezték be, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek

– jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf felidézte: tavaly decemberben számolt be arról, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya rémhírterjesztés miatt indított nyomozást vírusszkeptikusokkal szemben. Hozzátette: az eljárásban megállapították, hogy egyikük nagy nyilvánosság előtt olyan cikket publikált, amelyben a maszkviseléssel és a koronavírus-járvány veszélyességével szemben fogalmazott meg állításokat. A további gyanúsítottak ellen tovább nyomoznak.

Az alezredes úgy fogalmazott: a széles körben terjesztett kijelentések a rendőrség álláspontja szerint alkalmasak voltak arra, hogy a járványügyi védekezést akadályozzák vagy akár meghiúsítsák.

https://www.facebook.com/DoktorGodeny/photos/2750227295236580

Gál Kristóf sem decemberben, sem a szerdai tájékoztatón nem nevezte meg az ügy gyanúsítottját, ugyanakkor az MTI az ügyet jól ismerő forrásból úgy tudja: Gődény Györgyről van szó.

A szóvivő december 11-én, az operatív törzs aznapi online sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy négy olyan emberhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik a vírusszkeptikus tartalmak hangadói.

Szintén aznap a Facebook-oldalán a magát Doktor Gődénynek nevező férfi felesége azt közölte: „hajnalban megszálltak bennünket, majd házkutatás és lefoglalás után Gyurit elvitték a magukat +nemzetinek+ mondó nyomozóiroda emberei”.

 

Címlapkép: Facebook/Doktor Gődény

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.