Joe Biden amerikai elnök hétfőn Hanoiban kijelentette, hogy országa és Vietnám kapcsolatai új szakaszba léptek. A délkelet-ázsiai országban tett állami látogatása során egy üzleti fórumon Biden elmondta, hogy a két nemzet elmélyíti együttműködését a felhőalapú számítástechnika, a félvezetők és a mesterséges intelligencia területén.
A fórumon jelen voltak a vezető internetes és technológiai vállalatok, továbbá a Boeing repülőgépgyártó vezetői is.
A Fehér Ház be is jelentette, hogy a cég „történelmi”, 7,8 milliárd dolláros szerződést kötött a Vietnam Airways légitársasággal.
Vietnám rendelkezik a világ második legnagyobb becsült ritkaföldfém-lelőhelyével, amelyet elektromos járművekben és szélturbinákban használnak.
Hétfőn Vietnám és az Egyesült Államok közös nyilatkozatban óvott „az erőszak alkalmazásától és a fenyegetésektől” a Dél-kínai-tengeren, ami egyértelműen Pekingnek szól, holott a nyilatkozat nem nevezi meg Kínát. A dokumentum szerint az Egyesült Államok „ígéretet tesz arra, hogy továbbra is támogatja Vietnámot autonóm védelmi képességeinek fejlesztésében”.
Provokatív lépés Kínától: az új nemzeti térképen egy teljes indiai tartományt az ország részeként tüntettek felIndia mélységesen felháborodott, amikor megjelent Kína új nemzeti térképe. A térképen Arunácsal Prades tartomány, valamint az Akszaj Csin-fennsík is Kína határain belülre került, miközben a térség hovatartozása vitatott a két nemzet között. Peking szerint Új-Delhi túlreagálja a helyzetet, illetve olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a térképvita miatt Hszi Csin-ping kihagyja az Indiában rendezett G20-csúcsot. |
Az ásványkincsekben gazdag Dél-kínai-tenger jelentős részét Kína magának követeli, de az ottani vizekre, szigetekre és zátonyokra a térség több más országa, a többi között Vietnám is jogot formál.
Az amerikai elnök vietnámi látogatásának második napján kiadott közös nyilatkozat a „hajózás és átrepülés szabadságára”, valamint az „akadálytalan” és a „szuverenitás tiszteletben tartásának” szükségességére is utal a világ egyik legingatagabb területévé vált térségben.