BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Élő közvetítés
folyamatosan frissül

Az izraeli háború 21. napja – több magyart is fogva tartanak Gázában

null
Összefoglaló:

Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában, s a kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tbilisziben.

Fotó: AFP

A tárcavezető szerint magyar halálos áldozatról továbbra sincs tudomásuk, és minden, ideiglenesen Izraelben tartózkodó magyar állampolgárnak felajánlották a kimenekítés lehetőségét, azokat pedig mind hazahozták, akik ezzel élni kívántak. Leszögezte, hogy folyamatos a kapcsolattartás a túszok kiszabadítása érdekében felállított izraeli munkacsoporttal és több más hivatallal, illetve az érintett családokkal is.

Charles Michel, az Európa Tanács elnöke péntek reggel kijelentette:

tűzszünetre van szükség Gázai övezetben, egy totális ostrom ugyanis nincs összhangban a nemzetközi joggal.

Hangsúlyozta: azonnali közös uniós fellépésre van szükség, ugyanis a humanitárius helyzet jelentős romlása figyelhető meg a Gázai övezetben. Az uniós tanács elnöke rendkívül fontosnak nevezte, hogy az Európai Unió (EU) segítse a segélyszállítmányok eljutását a rászorulókhoz.

Csütörtök éjjel európai uniós tagállamok vezetői az EU-csúcs első napján elfogadott egy közös nyilatkozatot, melyben humanitárius célokat szolgáló szünetre szólították fel az Izraelt és a Hamász palesztin szervezetet szembeállító gázai övezeti konfliktusban.

A közös nyilatkozatban foglaltak szerint lehetővé kell tenni, hogy a civilek „folyamatosan, gyorsan, biztonságosan és akadálymentesen” hozzáférhessenek a segélyszállítmányokhoz.

Friss hír, hogy Egyiptomot is elérte a háború szele:

rakéta csapódott be az Izrael határán Tábába, hatan megsebesültek.

Az izraeli hadsereg is megerősítette, hogy tudomása van az incidensről.

Izrael a Hamász elpusztítását ígérte az október 7-i támadás után, amely csaknem 1400 áldozatot szedett és amelynek során a terrorszervezet mintegy 200 túszt is ejtett. Izrael válaszul légi csapásokat hajtott végre a Gázai övezet ellen, amelyek azóta több mint 6500 halálos áldozatot követeltek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.