BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dánia félmilliárd euró értékű katonai felszerelést adományoz Ukrajnának

Az adomány harckocsikat, gyalogsági harci járműveket, tüzérségi lőszert, drónokat és könnyűfegyvereket tartalmaz.

Dánia 3,7 milliárd dán korona, nagyjából 190 milliárd forint értékű katonai felszerelést adományoz Ukrajnának – közölte a dán védelmi minisztérium, megerősítve a skandináv ország rendíthetetlen támogatását.

Fotó: AFP

Az adomány harckocsikat, gyalogsági harci járműveket, tüzérségi lőszert, drónokat és könnyűfegyvereket tartalmaz – áll a tárca közleményében.

A két nappal a dán védelmi miniszter kijevi látogatása után bejelentett, immár tizenharmadik adomány olyan felszereléseket tartalmaz, amelyeket Ukrajna kifejezetten kért és amelyeket Németországgal közösen finanszíroznak.

A mai adomány megerősíti, hogy Ukrajna a szabadságért vívott harcában számíthat Dánia töretlen támogatására

– jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter egy közleményben.

"Ez az adomány egyben fontos jel Ukrajnának és Oroszországnak: nem veszítjük szem elől a célunkat, még ha az egész világ figyelme jelenleg Izraelre és Palesztinára irányul is" – tette hozzá a miniszter. 

Orosz hadijelentés: ukrán támadásokat vertek vissza, ügynököt semlegesítettek és robbanóanyagokat foglaltak le

A legújabb orosz hadijelentés szerint egy tucat ukrán támadást vertek vissza az orosz erők, fontos katonai célpontokat semmisítettek meg és lelepleztek, majd semlegesítettek egy orosz állampolgárságú ukrán ügynököt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.