BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Hamász elvesztette az irányítást a Gázai övezetben, Izrael előretör

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfő este bejelentette, hogy a Hamász elvesztette az irányítást Gáza felett.

„A Hamász elvesztette az irányítást Gáza felett, a terroristák délre szöknek” – nyilatkozta az izraeli védelmi miniszter és azt is hozzátette, hogy a civilek már fosztogatják a Hamász bázisait és megdőlt a bizalmuk a rendszerben.

Defense Minister of Israel Yoav Gallant
Fotó: Anadolu via AFP

Joáv Galant azt nyilatkozta, hogy

erőink előrehaladnak, tervszerűen végzik feladataikat A hadsereg elér Gázaváros központjába, és megfontolásai alapján szerint cselekszik.

A védelmi miniszter elmondása szerint napról napra növelik a nyomást a Hamászon és egyre látványosabb az eredmény. Az izraeli erők minden nap újabb Hamász-parancsnokokat, s több tucat, néha több száz terroristát iktatnak ki. „Az elmúlt napokban fokoztuk azon tevékenységünket az alagutak ellen, amely kikényszeríti a terroristákat a járatokból. És ott vagy elesnek, vagy feltétel nélkül megadják magukat, nincs harmadik lehetőség” – mondta a Galant.

A védelmi miniszter elmondta, hogy jelenleg feladataik elvégzésén dolgoznak, nincsenek időkorlátok, csak célkitűzéseik vannak, amelyeket el fognak érni.

Néhány perccel a védelmi miniszter beszéde után péntek óta először ismét rakétákkal lőtték a Gázai övezet környéke mellett az ország középső vidékét, benne Tel-Avivot és környékét is. A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet közzé tette az egyik izraeli katonai kommandó katonáinak fényképét, akik izraeli zászlóval a Hamász központi tanácsának épületében állnak.

Eközben hétfőn újabb külföldiek és kettős állampolgárok százai hagyhatták el a Gázai övezet területét Egyiptom felé a rafahi határátkelőn. Többek között Spanyolországból, Svédországból, Hollandiából, az Egyesült Államokból, Marokkóból, Jordániából és Oroszországból származó 525 külföldi vagy kettős állampolgár, valamint kis létszámban sebesültek és egy orvosi kezelés alatt álló páciens kísérőivel léphettek át Egyiptomba a rafahi határátkelő palesztin oldalán található ellenőrzőpont tájékoztatása szerint.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.