BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Hamász videóban tudatta két izraeli túsz halálát

A Hamász palesztin iszlamista szervezet nyilvánosságra hozott hétfőn egy videófelvételt, amelyen bejelentették két olyan izraeli túszuk halálát, amelyet a szervezet fegyveres szárnyának állítása szerint izraeli légicsapások okoztak a Gázai övezetben.

A Hamász által nyilvánosságra hozott felvételen látható volt két férfi holtteste és egy fiatal női túsz is, aki láthatóan kényszer alatt megerősítette, hogy két társa meghalt.

Palestinian Israel Conflict
A Hamász bejelentette azt is, hogy 24 ezer fölé emelkedett a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva halálos áldozatainak száma.
Fotó: Middle East Images via AFP

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője erre reagálva azt mondta:

az egyik túsz bizonyosan nem az izraeli csapások következtében halt meg. Név szerint azonosítva az egyik áldozatot azt hangsúlyozta, hogy az ő esetéről a Hamász hazudik, mert az izraeli hadsereg nem támad olyan helyeket az övezetben, amelyekről tudják, hogy ott izraeli túszokat tarthatnak fogva.

A Palesztin Hatóság irányítása alatt álló egészségügyi minisztérium közölte, hogy három palesztin életét vesztette hétfőn Ciszjordániában izraeli katonákkal történt összecsapásokban. Az egyik összecsapás Hebron déli részén történt, szemtanúk szerint ott két, 20 év körüli férfival végzett az izraeli hadsereg egy rajtaütés során. Kilenc ember megsebesült ott, közülük négynek az állapota válságos.

Iráni miniszter: Amerika szemet huny az izraeli háborús bűnök felett

Diplomáciai megoldást sürgetett a Gázai övezetben dúló háború mielőbbi leállítása érdekében hétfőn egy teheráni tévés sajtótájékoztatón Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter, aki kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem követelhet önmérsékletet Irántól, miközben támogatja Izrael gázai övezeti háborúját.

A tárca közlése szerint a Ciszjordánia északi részén levő Tulkaremben is megöltek egy palesztint az izraeli katonák. Ciszjordánia második legnagyobb városában, Nábluszban az izraeli hadsereg biztonsági műveletet hajtott végre az Al-Nadzsa Egyetemen, és hétfőre virradóra több diákot őrizetbe vettek. A hadsereg közlése szerint a Hamász kilenc olyan tagja után kutattak, akik az egyetem területén próbáltak elrejtőzni.

A Hamász hétfőn bejelentette azt is, hogy 24 ezer fölé emelkedett a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva halálos áldozatainak száma.

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfőn azt mondta,

mivel palesztinok élnek a Gázai övezetben, palesztinok is fogják kormányozni a területet.

Hozzátette, hogy a leendő kormánynak a Gázai övezetből kell kikerülnie, de ez már nem fenyegetheti Izraelt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 1,5 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy kielégítsék a humanitárius válságok sújtotta területeken élő több millió ember egészségügyi szükségleteit világszerte. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz WHO-főigazgató hétfőn azt mondta, mintegy 87 millió emberhez igyekeznek életmentő szolgáltatásokat eljuttatni ebben az évben, de világszerte összesen 166 millió ember szorul segítségre.

A főigazgató kiemelte: a legsúlyosabb egészségügyi vészhelyzet a megszállt palesztin területeken, elsősorban a Gázai övezetben áll fenn, ott nagyjából 219 millió dollárt kellene fordítani a következő háromhat hónapban a legnagyobb szükséget szenvedők megsegítésére.
 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.