BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Irán legfőbb politikai és vallási vezetője bízik a jemeni lázadók győzelmében

Irán legfőbb politikai és vallási vezetője dicsérte a húszi lázadók hetek óta tartó támadásait a Vörös-tengeren, és azt nyilatkozta, hogy Allah tanítását követve nagyszerű munkát végeznek.

Irán legfőbb politikai és vallási vezetője dicsérte kedden a jemeni húszi lázadókat, amiért a palesztinokkal való szolidaritásból és Izraellel való szembenállásuk jeleként hajókat támadnak meg a Vörös-tengeren – jelentette az IRNA állami hírügynökség.

Fotó: AFP

A húszi lázadókat tömörítő Anszar al-Allah, magyarul Allah Hívei síita iszlamista mozgalmat az 1990-es években alapították Jemenben. A húszi lázadók számos támadást hajtottak végre a Vörös-tengeren közlekedő – ismereteik szerint Izrael felé tartó vagy egyenesen Izraelt támogató – kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael a Hamász október 7-i terrortámadásának megtorlásául hadműveletet indított a palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben. A húszi támadások miatt egyre több nagy hajózási társaság dönt alternatív útvonalak mellett.

A jemeni nép és az Anszar al-Allah valóban nagyszerű munkát végzett, ami annak bizonyítéka, hogy Allah tanítását követik. Bízunk abban, hogy erőfeszítéseik győzelemre vezetnek

– idézte a 84 éves vezető szavait az IRNA.

A húszi lázadók hetek óta tartó vörös-tengeri támadásainak megállítására az amerikai és a brit erők csapásokat mértek jemeni infrastruktúrájukra. Emiatt azonban a lázadók közölték, hogy minden amerikai hajót meg fognak támadni. Jelenleg csak Irán tart fent diplomáciai kapcsolatot a húszikkal, akik a térség más, Iránnal szövetséges csoportjaival együtt alkotják az úgynevezett ellenállási tengelyt Izraellel szemben.

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter diplomáciai megoldást sürgetett a Gázai övezetben dúló háború mielőbbi leállítása érdekében, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem követelhet önmérsékletet Irántól, miközben támogatja Izrael gázai övezeti háborúját. A miniszter emellett felhívta a washingtoni vezetés figyelmét arra, hogy ne kösse össze az Egyesült Államok nemzeti és biztonsági érdekeit a bukásra ítélt izraeli miniszterelnök sorsával.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.