BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrán-magyar együttműködésről tárgyalhat Szijjártó Péter és Dmitro Kuleba

Csúcstalálkozóra kerülhet sor Magyarország és Ukrajna között január végén. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy kész asztalhoz ülni Dmitro Kulebával, de fontosnak tartja, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a felek képesek valódi eredményeket elérni.

Ha minden jól megy, magyar–ukrán külügyminiszteri találkozóra kerülhet sor január 29-én Ungváron, amelynek során a felek áttekintik a kétoldalú együttműködés kérdéseit – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Hungary Foreign Minister Peter Szijjarto attends a General Affairs Council (GAG) meeting at the EU headquarters in Brussels on December 12, 2023. (Photo by JOHN THYS / AFP)
Fotó: John Thys / AFP

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a montenegrói kollégájával, Filip Ivanoviccsal közösen tartott sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy egy esetleges magyar–ukrán csúcstalálkozónak akkor van értelme, ha az jelentős eredményekkel járhat, márpedig ehhez megfelelő előkészítésre van szükség.

Ennek érdekében, 

a tervek szerint, január 29-én találkozóra kerül sor Ungváron közte és ukrán hivatali partnere, Dmitro Kuleba között, hogy az elejétől a végéig áttekintsék a kétoldalú együttműködés kérdéseit, és megvizsgálják, hogy a felső szintű ülés segíthet-e a kapcsolatok előremozdításában, vagy hogy milyen egyéb munkát kell elvégezni ahhoz, hogy a siker reményével ülhessenek össze a két ország vezetői 

– tájékoztatott.

Super Bowlra készül Szijjártó Péter, de nem akármilyenre

2024 a választások éve lesz világszerte, és ebből hazánk is kiveszi a részét. Szijjártó Péter az NFL nagydöntőjéhez hasonlította az idei világpolitikai palettát.

„Én készen állok, én továbbra is a lehető legnagyobb védelmet biztosítom annak a napnak a naptárban, tehát január 29. most elvileg mindkettőnk részéről arra van szánva, hogy összeüljünk Ungváron” – fogalmazott.

Emellett – mint közölte – Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével is szívesen leül tárgyalni, de onnan még nem érkezett javaslat időpontra.

Én továbbra is itt vagyok, és várom, hogy időpontjavaslat érkezzen, s akkor vele is, ha kell, találkozom. Ha elég Kuleba miniszter úrral, az természetesen az ukránok belső döntése, mi abba nem avatkozunk bele

– mondta.

Szijjártó Péter a befagyasztott európai uniós források kapcsán a „bazári hangulat” elkerülését kérte, hangsúlyozva, hogy nem alkudozásról van szó, és nem szabad olyan ügyeket összekeverni, amelyeknek semmi közük nincs egymáshoz.

Magyarország számára az európai uniós források járnak. Függetlenül Ukrajnától, a Hold állásától vagy a marslakóktól

– jelentette ki.

„Ezeket a forrásokat Magyarország számára ki kell fizetni. Semmilyen jogszerű oka nincsen az Európai Bizottságnak arra, hogy ezeket a forrásokat visszatartsa” – tette hozzá.

Aláhúzta, hogy az EU-források az európai, köztük a magyar emberek munkájának eredményeként állnak elő, szétosztásuk pedig jogszabályok alapján kell történjen, miközben most nem ez zajlik, hanem politikai okokból blokkolják még mindig a hazánknak járó pénz egy tetemes részét.

És ez teljesen független minden csatlakozni vágyó országtól, tehát a követelésünk továbbra is egyértelmű: adják ide az európai uniós forrásokat

– összegzett.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.