BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Libanonból lőtték Izraelt

A Hezbollah mintegy száz rakétát lőtt ki Izrael felé, amire a zsidó állam légicsapásokkal válaszolt.

Mintegy 100 rakétát lőttek ki Libanonból kedd reggel Izraelre, illetve az ország által 1967 óta megszállt Golán-fennsíkra, valamint az északi határ közelében fekvő Galileára – közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.

A több hullámban kilőtt rakétákat az izraeli légvédelem elfogta, vagylakatlan teületeken csapódtak be, sebesülésekről vagy anyagi károkról sem érkezett jelentés.

Fotó: Jalaa Marey / AFP

Válaszul az IDF közlése szerint vadászgépek mértek csapást három libanoni kilövőállásra, ahonnan a rakéták útnak indultak. A heves támadások után az izraeli légierő sorozatos ellencsapásokat mért a libanoni síita milícia, a Hezbollah célpontjaira.

A libanoni jelentések szerint viszont 

Izrael nemcsak légitámadásokat hajtott végre az ország déli része ellen, de a tüzérséget is bevetette. 

Az IDF szóvivője korábban azt is elmondta, hogy Izrael mélyen az ország belsejében, a határtól mintegy száz kilométerre intézett légicsapásokat. Elmondása szerint a támadások célpontja két Hezbollah-egység volt a Bekaa-völgyben. Mint mondta, a csapásokkal a Hezbollah légieszközeinek a Golán-fennsík feletti műveleteire válaszoltak.

A Hezbollah főtitkára, Haszan Naszrallah a Hamász magas rangú küldöttségével találkozott, de nem hozták nyilvánosságra a megbeszélés pontos időpontját. Azt azonban elmondták, hogy a gázai és ciszjordániai fejleményekről, a Hamász harcát támogató frontokról és a gázai tűzszüneti tárgyalásokról beszéltek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.