BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dőzsölést hirdető influenszerek fiókjait zárták be Kínában

Az országot irányító kommunista párt szerint az influenszerek tevékenysége mérgezi a társadalmat. Magyarországon a múlt héten a Gazdasági Versenyhivatal indított eljárást influenszerek ellen.

A kínai Kim Kardasiannak hívott influenszer Vang Hungkuan-hszing közösségi oldalait is felszámoltak annak a tisztogatásnak a során, amellyel Peking a vagyonukkal kérkedő online személyiségeket célozza.

Fotó: Getty Images

A 30 éves ékszerkereskedőről pedig igazán elmondható, hogy szereti a fényűzést, egyszer még arról is beszélt, hogy sosem lép ki az utcára, ha nincs rajta legalább 1,4 millió dollár (mintegy félmilliárd forint) értékű ruha és ékszer. Azonban áprilisban a kínai internetet szabályozó hatóság bejelentette, hogy fokozni fogja erőfeszítéseit a túlzott vagyonok fitogtatása ellenében – írja a The Telegraph.

Kína leszámol a vagyon fitogtatásával

Május közepén számos kínai közösségi oldal közösen jelentette be, hogy új felhasználási feltételeik tiltják a materializmus és a valóságtól elrugaszkodott vagyonok hirdetését. Mindeközben a kínai állami médiában is kampány indult a pénz bálványozása ellen.

Mindez egy olyan időszakban következik be, amikor az ország gazdasági növekedése lassulóban van, a fiatalok körében feltehetően még mindig magas a munkanélküliek aránya (pontos adatot nem tudni, miután tavaly nyár óta Peking nem közli a munkanélküliségi adatokat a fiatalok körében) és az ingatlanpiac is bajban van. Ezért vannak, akik szerint 

az országot irányító kommunista párt szeretné korlátozni az egyenlőtlenségek látható jeleit.

A lépés során több tucat felhasználót töröltek, akik Vanghoz hasonlóan kérkedtek tulajdonukkal, és akik számos reklámszerződéssel is rendelkeztek különféle e-kereskedőkkel. Azonban mivel az ország irányítói szerint a vagyonukat fitogtató influenszerek mérgező hatásúak, most más bevétel után kell nézniük.

Az influenszerek reklámozási gyakorlata miatt hazánkban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a múlt héten jelentette be, hogy eljárást indít hat magyar influenszer ellen, miután azok nem jelezték ha éppen reklám szerepelt a csatornájukon.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.