BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többek között 50 ezer forintos érmével emlékezik alapítása 100. évfordulójára az MNB

A Magyar Nemzeti Bank hazánk szuverenitásának egyik legfontosabb szimbóluma. Az MNB születését ünneplő érmék egy részével a készpénzforgalomban is találkozhatunk, míg az egyedi darabokat a Magyar Pénzverő Zrt. értékesítési csatornáin keresztül szerezhetjük be.

A valaha volt legnagyobb súlyú nemesfém érmeként 50 ezer forintos névértékű ezüstérmét és annak 3 ezer forintos színesfém változatát, valamint az alapításának 100. évfordulójáról megemlékező 100 forintos emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – közölte a jegybank csütörtökön.

LUS_3833, MNB
Az MNB bemutatja az emlékérméket / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A tájékoztatás szerint az évforduló egyben a szuverén magyar pénzügyi rendszer alapításának ünnepe, ezért a forgalmiérme-emlékváltozat mellett unikális emlékérmék is megörökítik a centenáriumot.

A gyűjtőknek is készültek egyedi emlékérmék

Ezért „100 éves a Magyar Nemzeti Bank” elnevezéssel megszületett az 50 ezer forintos névértékű, egy oldalon aranyozott ezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém érme. Az ezüst emlékérme 100 grammot nyom a mérlegen, ami a hazai emlékérme-kibocsátások történetében a valaha volt legnagyobb súlyú nemesfém emlékpénz, amelynek szélén 100 rece található, ami szintén az évfordulóra utal.

A most kibocsátott 100 forintos érmék megújult tematikai oldalát Kovács Zoltán szobrászművész, az emlékérméket Horváth Andrea iparművész tervezte. A gyűjtői célú centenáriumi érmék forgalmazása május 24-én indul az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. értékesítési csatornáin keresztül.

LUS_3849
Az emlékérmék / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A független jegybank már a márciusi ifjak álma is volt

A közlemény szerint a független jegybank az egyik legfontosabb szimbóluma hazánk szuverenitásának, nem véletlen, hogy létrehozásának igénye már az 1848-as forradalom követeléseit összefoglaló 12 pontban is szerepelt. A Magyar Nemzeti Bank létrehozásáról szóló törvény végül 1924. április 26-án lépett hatályba és május 24-én tartották meg a jegybankot tulajdonló részvénytársaság az alakuló közgyűlését, majd egy hónappal később, június 24-én Popovics Sándor elnökletével a jegybank megkezdte munkáját.

A nemzeti egység egyik legjelentősebb intézményévé váló önálló jegybank első évtizede alapjaiban határozta meg a következő időszakot, 

hiszen olyan kiváló emberek, mint Popovics Sándor – az MNB első elnöke – stabilizálták a háborún átesett ország gazdaságát.

Az emlékérméket ünnepélyes keretek között Kandrács Csaba, az MNB alelnöke és Fömötör Barna, az MNB főigazgatója bocsátották ki. Kandrács Csaba beszédében méltatta a pénzügyeket szabályozó és felügyelő független MNB elmúlt százéves tevékenységét, amely folyamatosan Magyarország gyarapodásáért dolgozik. Mint mondta, a most kibocsátott emlékérmék a jegybank hivatását, felelősségteljes szerepét közvetítik ezért üzenetként hordozzák a rájuk vésett feliratot is, amely szerint 

a Magyar Nemzeti Bank 100 éve a független, stabil pénzügyi rendszer őre.

A 100 évre emlékező 100 forintos

A jubileumi alkalomból kibocsátott 100 forintosok névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő 100 forintos érme címletoldalával (írással). A tematikai (fej) oldalon a címer helyett pedig a középmezőben kissé excentrikusan elhelyezve a Magyar Nemzeti Bank logójának ábrázolása látható, amit az 1924-ben kibocsátott jegybanki részvény díszítőkeretéből származó motívum-részlet vesz körül. Ezen oldal szélén olvasható felül az, hogy „Magyarország”, alul pedig az, hogy a „100 éve a független, stabil pénzügyi rendszer őre”. Az alsó körirat fölött, bal oldalon a Magyar Nemzeti Bank alapításának évét jelölő „1924” felirat, jobb oldalon a „2024” verési évszám olvasható. Az érmék technikai paramétereikben megegyeznek a készpénzforgalomban használt 100 forintos érmékkel.

A forgalomba szánt 100 forintosokból 2 millió darab készül, amivel a lakosság  a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során találkozhat, az MNB a lakossági pénztárában címletváltást nem végez.

A 2 milliós keretből 12 ezer darab elsőnapi (normál verdefényes) veretként sorszámozott díszcsomagolásban vásárolható meg a 100 évvel ezelőtti alakuló közgyűlés napjára emlékeztetve, május 24-től a Magyar Pénzverő Zrt. értékesítési csatornáin keresztül.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.