BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megsértette a NATO-tag Finnország légterét egy orosz katonai repülőgép

Korábban is csinált már ilyet Oroszország, de Finnország akkor még nem volt az észak-atlanti szövetség tagja.

Egy orosz katonai repülőgép sértette meg hétfő reggel Finnország légterét – közöle kedden Helsinki. Ez az első hasonló légtérsértés az oroszok részéről azóta, hogy Finnország tavaly csatlakozott a NATO-hoz.

Saint-petersburg,Region,,Russia,-,July,16,,2019:,Sukhoi,Su-30sm,Jet, repülőgép, vadászgép
Az orosz repülőgépek megjelenése a finn légtérben nem jó jel / Fotó: Shutterstock (illusztráció)

A finn hadügyminisztérium szerint 

az orosz harci repülő két percig tartózkodott a Finn-öböl keleti része felett, és legalább két és fél kilométerre hatolt be a finn légtérbe.

Antti Hakkanen finn hadügyminiszter közölte, hogy komolyan veszik az ország területének megsértését, és azonnali vizsgálatot indítottak – számolt be a történekről a The Independent.

Ráadásul ez már nem az első alkalom, hogy Oroszország megsérti a finn légteret, 2022 augusztusában is két orosz vadászgép hatolt be a finn légtérbe.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.