BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs idő pihenni: a választások után egyből ülésezik a parlament

A parlament titkos szavazáson dönt hétfőn arról az ellenzéki kezdeményezésről, amely a köztársasági elnök tisztségétől való megfosztására irányul. Ezt követően a képviselők mintegy negyven percen át kérdezhetik a kormányt. Törvényjavaslatok bizottsági jelentéseiről és összegző módosító javaslatairól is vitáznak a képviselők, köztük az államfő kegyelmezési jogkörével összefüggő alaptörvény-módosításról, valamint a gyermekvédelmi törvények módosításáról.

Tavaszi ülésszakának utolsó, kétnapos ülését tartja a parlament – rögtön a választásokat követően. Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint a hétfői ülés 13 órakor az ügyészség napjára, valamint a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek napjára történő megemlékezéssel kezdődik, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.

Parlament, tavaszi ülésszak
Tavaszi ülésszakának utolsó, kétnapos ülését tartja a parlament / Fotó: Anadolu via AFP

Több mint két órán keresztül interpellációk, valamint azonnali kérdések is lesznek.

A parlament titkos szavazáson dönt arról az ellenzéki kezdeményezésről, amely a köztársasági elnök tisztségétől való megfosztására irányul. Ezt követően a képviselők mintegy negyven percen át kérdezhetik a kormányt.

  • Törvényjavaslatok bizottsági jelentéseiről és összegző módosító javaslatairól is vitáznak a képviselők, köztük 
  • az államfő kegyelmezési jogkörével összefüggő alaptörvény-módosításról, valamint 
  • a gyermekvédelmi törvények módosításáról.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.